Egy lépéssel közelebb a Beverly Hills-i zsaru 4
Egy belga rendezőpáros Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezik a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét. A folytatás két évtizeddel érkezik a harmadik epizód után, producerként a projekt mögött továbbra is Jerry Bruckheimer áll, olvasható a Variety cikkében. A főszerepben természetesen ismét Eddie Murphy lesz látható.
Az első filmet 1984-ben mutatták be, a másodikat 3 évvel később, a máig utolsót pedig 1994-ben. Összesen 735 millió dollárt kerestek a mozikban.
A két belgiumi rendező eddig két filmen van túl, a második, a Fekete címűt kifejezetten nagy siker övezete a világ filmfesztiváljain, itthon a Titanic-on keretében lehetett moziban látni. Az egy Belgiumban játszódó modern Rómeó és Júlia történet, ahol egy marokkói srác szeret bele egy lányba, aki egy fekete banda tagja. Kapcsolatukat pedig nyilván nem fogadja túl jól a környezetük.
Ez alapján meglepő választásnak tűnhetnek, de talán pont olyan friss nézőpontot hozhatnak a filmnek, amire szüksége van, hogy ne csak egy indokolatlan folytatás legyen, amire semmi szükség nem volt, hanem egy tényleg aktuális mondanivalóval rendelkező, de szórakoztató akciófilm.
Rovataink a Facebookon