Mellrákja miatt levágta a haját Shannen Doherty

2016.07.20. 19:30

Nem filmszerep miatt, és nem önmegvalósításból, hanem a tavaly augusztusban diagnosztizált mellrákja miatt vágatta rövidre haját Shannen Doherty. A 45 éves színésznőnek közel 260 ezer ezer követője van az Instagramon, velük osztotta meg azt a hat képet, amelyek a drámai folyamatot örökítették meg.

A Bűbájos boszorkákból, a Beverly Hills 90210-ből és a Shop-Show-ból ismert színésznő a keddi képeken édesanyja, Rosa, valamint modell barátnője, Anne Kortright-Shilstat (az ő instája erre található) társaságában látható. "Nem is lehetnék ennél büszkébb rád" – osztotta meg a közös képek egyikét a modell is, és hozzátette, hogy lenyűgözi Doherty ereje és bátorsága, illetve hogy rendkívül hálás, amiért vele lehetett ennél a borzasztó fontos lépésnél. Mondandóját egy #fuckcancer taggel zárta.

A színésznő 2015 szeptemberében beszélt először a People magazinnak a betegségéről, és hogy továbbra is igyekszik egészségesen étkezni, mozogni, valamint pozitív maradni. Februárban már Dr. Oz műsorában mondta el, hogy nem tudja, mi lesz a melleivel. "Végtére is ezek csak mellek, nemde? Mármint szeretem őket, hiszen az enyémek és gyönyörűek, de inkább maradok életben, és öregszem meg a férjemmel, mint hogy meghaljak" – mondta.

Doherty egyébként 2011 óta egy fotós, Kurt Iswarienko felesége. A férj korábban már beszélt arról, hogy a felesége betegsége csak megerősítette a házasságukat, és csak közelebb hozta őket egymáshoz.

Ez itt a színésznő az édesanyjával:

Step 1

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Ez pedig már a modell barátnővel:

Step 5

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Ne maradjon le semmiről!



  • Tippek
  • Babaváró hitel