Ez lehet a legkülönösebb űrlényes film

2016.08.10. 09:10

Denis Villeneuve éppen Budapesten forgatja Harrison Forddal a Szárnyas fejvadász 2-t, de előtte még jön az Arrival című, szokatlannak tűnő alienes sci-fi a rendezőtől, Amy Adamsszel és Jeremy Rennerrel.

Denis Villeneuve az a rendező, aki mindenből ki tudja hozni a legjobbat: a Sicario című, a mexikói drogkartellekről és az ellenük való harcról szóló filmről is azt írtuk, "Ilyen bérgyilkosos filmet sem láttunk még", de még a teljesen sablonos "apuka mindent megtesz, hogy megmentse az elrabolt lányát" alapötletre épülő Fogságban is csak miatta tudott jó filmmé válni. És akkor az olyan agymenésekről, mint a David Lynch-t idéző Ellenség, még nem is beszéltünk.

Villeneuve most éppen pont Magyarországon van, mivel itt forgatja a Szárnyas fejvadász folytatását Harrison Forddal és Ryan Goslinggal, de azt csak 2017 októberében mutatják be. De hamarosan érkezik a következő, már befejezett filmje, amely Velencében is versenybe száll majd az Arany Oroszlánért. Az első előzetes most érkezett meg az Arrival (Érkezés) című sci-fihez.

Arrival (2016) TV Spot

Egyelőre még nem derül ki túl sok a sztoriról, csak annyi, hogy rejtélyes földönkívüli lények érkeznek a Földre, a hajójukat pedig egy tudósokból álló csapat látogatja meg. A hajó ajtaja tizennyolc óránként kinyílik, ekkor az emberek is meg tudják közelíteni a talán másik dimenzióból származó objektumot, de ilyenkor a gazdái is megérkeznek. A dolog különlegességéről sokat elmond, hogy ezúttal nem valamilyen akciófilm-kompatibilis figura, hanem egy nyelvész áll a középpontban, akit Amy Adams alakít.

A filmet Ted Chiang Story of Your Life című novellája (itt olvasható angolul) alapján írta az az Eric Heisserer, aki például az Órák című Paul Walker-filmet is írta is rendezte, és akihez olyan projektek kötődnek, mint A dolog vagy a Rémálom az Elm utcában remake-jei; ő írta a felemásra sikerült, de ígéretes Amikor kialszik a fény című, nemrég bemutatott horrort is. A film főszerepeit Amy Adams, Jeremy Renner és Forest Whitaker játsszák.

Ne maradjon le semmiről!