Ez a legjobb humorú zenés film idén

Kritika a Sing Street című filmről

2016.08.29. 15:49

1985, Dublin. Írországot óriási munkanélküliség, infláció és egyre szaporodó államadósság sújtja. Az ország helyzete miatt aki csak teheti, menekül, elsősorban London felé. Aki meg marad, az vagy depressziós lesz, vagy alkoholista, vagy mindkettő egyszerre. Egy kicsit azért ismerős, ugye?

Az ír John Carney az Egyszer és a Szerelemre hangszerelve után újabb zenés filmmel jelentkezett, ezúttal azonban a saját ifjúságának állított emléket. Hasonlóan mint mondjuk Michel Gondry a Tökmag és Gázolajban, csak Carney a francia pályatársával ellentétben nem a rajzolásban, hanem a zenélésben teljesedett ki a kamaszévek alatt.

Carney aztán az Independentnek adott interjújában elmondta, hogy a középiskolai zenekarának felvételei mostanára szerencsére elvesztek. “Ha azokat a zenéket használtam volna fel a filmemben, akkor sokkal inkább beszélhetnénk horrorról, mintsem musicalről” – tette hozzá viccelődve. Carney aztán a kilencvenes évek elején a The Frames nevű zenekarban is zenélt, három évig volt az együttes basszusgitárosa, majd a Thin Lizzy dobosának fia, Graham Downey váltotta. Az együttes aztán viszonylag sokra vitte, 2007-ben még Bob Dylannel is turnéztak, Carney ekkora azonban már a zenéjével Oscart nyerő Egyszerrel volt elfoglalalva.

A film főhőse egy Conor nevű 14 éves kissrác, akinek családját éppúgy sújtja az ír válság, mint bárki másét a nyolcvanas évek közepén Írországban. Conor a család anyagi helyzete miatt új iskolába kerül, szülei kiveszik a fizetős középsuliból, és egy egyháziba íratják be. Egy olyanba, ahol a szünetekben a diákok közti farkastörvények határoznak meg mindet: ha egy kicsit is gyengének látszol, döglött patkányt vágnak hozzád az udvaron, vagy egyszerűen csak lefognak, aztán arcon finganak.

Friss húsként Conor is hamar megtanulja, hol a helye a hierarchiában, és nem elég, hogy a vallásos iskola tele van ostoba seggfejekkel, még mindenféle idióta szabályoknak is meg kell felelni, miközben ráadásul a családja is épp széthullni látszik. Conor szülei ugyanis válni készülnek, szóval a kamaszsrác körül épp széthullni látszik világ. Aztán, ahogy a srácok életében lenni szokott, váratlanul felbukkan egy lány.

A különlegesen szép Raphina (Lucy Boynton) minden nap felbukkan a fiúsuli előtt, ahol flegmán cigarettázik, és közben annyira elérhetetlennek tűnik, hogy senki nem meri leszólítani. Conor viszont úgy érzi, nincs mit vesztenie, ezért nem elég, hogy betalálja a lányt, hogy elkápráztassa még azt is bekamuzza neki, hogy van egy zenekara – hiszen arra buknak a lányok ugyebár. Pedig nyilvánvalóan nincs. Az hogy otthon néha prüntyög kicsit a gitáron, még nagyon távol áll attól, hogy ő legyen az új Lemmy.

Sing Street

13925258 1190271751023945 5744580805611570090 n
Fotó: outnow.ch

Index: 9/10

IMDb: 8,1/10

Rotten Tomatoes: 97%

Rolling Stone: 3,5/4

Guardian: 4/5

Consequence of Sound: A

Port.hu: 9/10

Ez az a pont, ahol már ő is tudja, hogy muszáj lesz megcsinálni azt a fránya zenekart, úgyhogy hamarosan összeverbuválják a suli leglehetetlenebb figuráit, a számkivetetteket, és megalakul a Sing Street. A zenekar tényleg közelebb hozza a lányt Conorhoz, hiszen diy-klipjeik állandó szereplője lesz, viszont az is kiderül, hogy a csaj – mint mindenki más, akinek van egy kis esze az országban – szintén le akar lépni. Már az is megvan, hogy kivel: Genesist hallgat, egy idióta, és nem mellékesen a lány faszija.

Szerencsére Conornak szuper bátyja van, igaz, kivágták az egyetemről, és ki sem mozdul a kecóból, csak otthon kábózik, de mint tapasztalt jó testvér mindig segít eligazodni az élet útvesztői közt. “Nem lesz probléma. Egyetlen nő sem tud igazán szeretni egy olyan férfit, aki Phil Collinst hallgat” – mondja például Conornak, miután megtudja, hogy Raphina pasija Genesist üvöltet az autójából.

A filmben természetesen nagyon fontos szerepet kap a zene, és elég jó számok színesítik a történetet: felcsendülnek például az A-ha, a Duran Duran, a Cure, a Clash, a Motörhead és a Jam szerzeményei, a filmbeli zenekar szerzeményeit pedig egy jónevű skót dalszerzőnek, Gary Clarknak köszönhetjük (volt egy Danny Wilson nevű zenekara a nyolcvanas években), aki a film néhány dalát teljesen önállóan jegyzi, néhányat pedig a rendező félkész dalszövegei és ötletei alapján írt meg. A fentieken túl a Sing Street egyik legfontosabb dalát a Maroon 5 frontembere, Adam Levine énekli, aki a rendezővel, valamint a rendező régi zenekarának énekesével együtt tette össze a számot.

A zene mellett talán Conor bátyja a legerősebb a filmben, akit a csapzott és a szerep kedvéért nagyon csúnyán elhanyagolt Jack Reynor (Macbeth, Transformers: A kihalás kora, Glassland) alakít. Brendan karakterét egyébként Carney a saját tesójárol mintázta, de igyekezett a szerepben az idősebb testvére minden klasszikus vonását egyesíteni. De nem feltétlenül csak a bratyikra gondolt, hanem a nővérekre vagy a menő nagybácsikra is, akikre gyerekként felnézhettünk.

"For brothers everywhere" – szól a film ajánlása is, és a Sing Street, azon túl, hogy egy iszonyatosan jó humorú zenés film, valószínűleg azoknak fog igazán sokat jelenteni, akiknek van/volt idősebb testvérük. Valaki olyan, aki kitapossa az utat a kisebbek előtt, zenéket mutat, és valahogy képes mindig rávilágítani a lényegre, vagy megmondani a tutit. Azért az egykék se keseredjenek el, a Sing Street tesó vagy tesók nélkül is az egyik legjobb film, amit idén a mozikban láthatunk.

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás