Nézzen inkább cicás videókat az interneten!

Kritika a Kilenc élet című filmről

2016.09.10. 14:36

Vannak azok a filmek, amiknek már a plakátjáról átjön, hogy egyszerű poénokkal kívánják becsábítani a nézőket a mozikba. A Kilenc élet pontosan ilyennek. A macskás gifek és videók naponta több millió ember szórakozását jelentik, ha ehhez Kevin Spacey pedig elég nagy név lehet kiegészítésnek, hogy ne lehessen nagyon elrontani innen.

A macska bohóckodik egy sort, közben Spacey vicceseket mond, a népek pedig tódulnak a moziba.

Sajnos azonban a tervet egyetlen ponton sem sikerült megvalósítani.

Kezdjük az elején. Főhősünk Tom, egy übermacsó, (Kevin Spacey), akit leginkább Richard Branson meg Donald Trump keverékeként lehet a legjobban körülírni. A semmiből lett sikeres üzletember, az amerikai álom két lábon járó bizonyítéka, cserébe az ilyen filmes figurák minden rossz tulajdonságával is rendelkezik. A legnagyobb fiát csak azért látja rendszeresen, mert együtt dolgoznak, de egyébként őt sem becsüli meg. A 11 éves lányát, (akit a második, nála természetesen jóval fiatalabb felesége szült) meg még inkább elhanyagolja. Ez a film arról szólna, hogyan tanítja móresre az élet ezt az embert, akinek fogalma sincs róla, hogy mi az, ami valójában fontos.

Ehhez macskává változik, amin keresztül kívülről láthatja magát és önvizsgálatot tarthat, hogy végül jobb ember legyen belőle. Ennek nem kellene automatikusan egy kiszámítható és bárgyú filmet eredményeznie, talán pont az idei Dzsungel könyve remake világított rá arra, hogy a CGI mai állása szerint meg lehet úgy valósítani egy filmben a beszélő állatot, hogy az ne legyen teljesen nevetséges. Annak idején a Garfield élőszereplős feldolgozásában (amit feltehetőleg azóta minden résztvevő megbánt), szörnyű volt a címszereplő animációja, de nem ezen múlt a kudarc.

A Kilenc életen nem segít túl sokat, hogy vállalható lett a főszereplő macska animációja. A lényeg ugyanis az lenne, hogy néhány (rövid) jelenet alapján megértsük és vagy megutáljuk a főhőst, kapjunk valamiféle képet a motivációiról, aztán elkezdjünk annak szurkolni, hogy a macskás akció végére visszataláljon a családjához és ráeszméljen az élet fontos értékeire. Továbbá az sem árt, ha minden más, ami történik a filmben, valamennyire érdekes. Sajnos sem a családban történő események, sem az üzleti bonyodalmakra fókuszáló jelenetek hatnak a nézők érzelmeire. Leginkább felszínesek és életszerűtlenek. Tom legnagyobb problémája ugyanis, hogy hiába dolgozott azon, hogy övé legyen Észak-Amerika legmagasabb épülete, egyik beosztottja mulasztásának köszönhetően egy másik épület megelőzi őket. Ez abból a szempontból jó, hogy tipikusan amerikai, maga a felhőkarcoló, illetve a versengés azért, hogy a legnagyobbnak kell lenni, minden áron, mégha csak néhány centivel is. És akkor a felhőkarcoló, mint fallikus szimbólum már szóba sem került.

017
Fotó: outnow.ch

Ennyit ér

4383594
Fotó: outnow.ch

Metacritic: 11/100

Rotten Tomatoes: 8%

Imdb: 4.1/10

Index: 4/10

Azonban az egész szál megvalósítása olyan, amit már ezer filmben láthattunk, pontosan ilyen sablon karakterekkel. Igazából minden egyes történést (szándékosan nem azt írtam, hogy fordulat) előre ki lehet találni, ehhez jön hozzá az unalmas rendezés, így pedig nem nagyon lehet min szórakozni. A lehetőség ott lett volna a filmben, hogy legalább néhány térdcsapkodós pillanatot tartalmazzon. Nem véletlenül kezd a film cicás videókkal, meg azzal, hogy az internet milyen kollektívan odáig van ezekért az egyébként elég önző meg kiszámíthatatlan állatokért. Ha pedig bénáznak, vagy valami szokatlan csinálnak, az vonzza a megtekintéseket szerte az interneten. A filmre azonban Amerikában senki nem volt kíváncsi, így ezek a tervek nem jöttek össze.

Az egész filmben maximum 1-2 kicsit vicces vagy kreatív szituációt sikerült összehozni azzal kapcsolatban, hogy itt most egy ember került egy macska testébe. Ez pedig egy másfél órás film alatt hihetetlenül kevés. Ezért is érthető nehezen, hogy ebben a filmben pontosan hogyan is szerepelhet Kevin Spacey, Jennifer Garner és Christopher Walken. Ugyanis messziről látszik, hogy ha esetleg volt is egy filmnyi történet az alapötletben azt a forgatókönyvnek nem sikerült kiaknáznia. Pedig legalább öt ember közös munkájaként van feltüntetve a forgatókönyv, de ezzel kár volt ilyen sokat foglalkozni. Minden pontba bele lehet kötni.

Nincs elég poén, nincs elég érzelem a családi szálban, a történet feloldása pedig össze van csapva.

Mondjuk az sem segített, hogy az üzleti szálhoz hasonlóan a családon belüli események is elképesztően felszínesen vannak megvalósítva. Tom ugye kómába kerül, ami mindössze rövid időre zökkenti ki a családot a normál kerékvágásból, egyébként elég hamar hozzászoknak. Jennifer Garner a fiatalabb feleséget alakítja, de megismerjük az előző feleséget is, akit Cheryl Hines alakít, de ő is csak sztereotípiákat és nem emberséget tud csak a filmhez hozzáadni. 

A legnagyobb baj talán mégis az, hogy a főszereplő kalandjait macskabőrben nem sikerült olyan helyzetekkel megtölteni, ami tényleg próbára tette volna a legrosszabb tulajdonságait. Így pedig a szabadulás vagy menekülés sem értelmezhető, hiszen nem látjuk, hogy  tényleg megváltozott-e és belátta-e a hibáit, vagy csak teljesítette a feladatot, amit kértek tőle. Előfordulhat, hogy a kezdő kiindulásból már nem volt menekvés és nem is lett volna hiteles, ha még percekig azt látjuk, hogy a kaland hatására mennyire megváltozott a karakter. Csak jól jönne valami magyarázat arról, hogy most akkor mire is volt jó ez az egész átváltozás. Vagy csak véletlen volt? Ha pedig a kérdéseknél tartunk, arra is kíváncsi lennék, hogy ki és mikor gondolta jó ötletnek ezt a filmet leforgatni.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!