Na ezért van igazából Harrison Ford Budapesten

001
2016.10.07. 07:03

Bár eddig csak éttermi és bringabolti látogatásaival volt tele a sajtó, Harrison Ford, na meg Ryan Gosling és Jared Leto azért dolgozik is Budapesten: már az is megvan, mikor jön és mi lesz a Szárnyas Fejvadász 2. címe.

Februárban még azt mondták, hogy a Magyarországon forgatott, akkor még cím nélküli Szárnyas fejvadász 2-t 2018. január 12-én mutatják majd be. Azóta a sztárok – köztük Harrison Ford, Ryan Gosling, Ryan Gosling kutyája és Jared Leto – már jó ideje Budapestre érkeztek, hogy Denis Villeneuve (Sicario, Fogságban, Érkezés) irányításával felvegyék a kultikus, 1982-es film folytatását, és most kiderült az is, hogy a film címe

Blade Runner 2049

lesz, a bemutatója pedig előbbre került, már egy év múlva, 2017. október 6-án látható lesz.

A film forgatókönyvét – amely persze Philip. K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényén alapszik – részben az első Szárnyas fejvadász forgatókönyvírója, Hampton Fancher írja, valamint Michael Green, a Hősök, A királyság, az American Gods és más sorozatok producere. A sztoriról viszont egyelőre még semmit nem lehet tudni, a készítők eddig sikerrel tartották hét pecsét alatt a részleteket.

A Blade Runner 2049 forgatása nemrég egy tragédia miatt is bekerült a sajtóba: a díszlet bontása közben ráomlott egy fal az egyik díszletépítőre, aki a balesetben meghalt. Nem kizárt, hogy a halálát mulasztás okozhatta.

Borítókép: outnow.ch / Victor Martinez

Ne maradjon le semmiről!