Emily Blunt lenyűgözte a magyarokat

2016.10.10. 16:45

A negyedik hétre sikerült megdönteni Bridget Jones egyeduralmát a magyar mozikban. Az Emily Blunt főszereplésével készült A lány a vonatonnak sikerült megelőznie a romantikus komédia harmadik részét. Szerintünk mondjuk teljesen felesleges volt Paula Hawkins regényéből ilyen gyorsan filmet készíteni, a közönség érdeklődését azonban sikerült vele felkelteni, 51 milliós bevétele kifejezetten jónak mondható.

A hét másik bemutatójának, a Virslipartinak már nem sikerült az a bravúr, hogy megelőzze a Bridget Jones naplóját. Seth Rogen és állandó alkotótársainak kajapornója 30 ezer látogatót vonzott a mozikban, amivel a lista harmadik helyén debütált.

Hiába lett az év legkülönlegesebb animációs filmje a Kubo és a varázshurok, az embereket nem sikerült vele becsábítani a mozikba. 7 ezer ember az első hétvégén nem számít túl meggyőzőnek egy animációs filmtől, de nyilván nehezebb eladni egy olyan mesét, amit stop motion technikával forgattak és a története sem a lehető legártalmatlanabb. 

Magyar mozis nézettségi adatok október 6. és 9. között:
Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

# Film Hétvégi bevétel (ft) Változás Nézőszám Összbevétel (ft) Össznézőszám
1 A lány a vonaton 51.2M - 63.643 51.2M 63.643
2 Bridget Jones babát vár 27.5M -41% 34.908 299.6M 239.859
3 Virsliparti 24.1M - 30.403 24.1M 30.403
4 Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 23.5M -32% 25.897 67M 56.470
5 Idegpálya 18.2M -39% 23.780 102.8M 88.978
6 Gólyák 13.3M -52% 14.982 56.3M 48.088
7 Mélytengeri pokol 12.6M -3% 15.538 43.1M 37.502
8 A hét mesterlövész 7.6M +18% 9.594 62.4M 49.969
9 Kubo és a varázshurok 6.3M - 7.176 6.3M 7.176
10 A kis kedvencek titkos élete 6.1M -65% 7.428 817.5M 619.116

Az Egyesült Államokban is első helyen kezdett az A lány a vonaton, ám 24 milliós kezdőhétvégéje nem akkora durranás, mint amire a stúdió számított. Ebben valószínűleg szerepet játszik, hogy az amerikai kritikusok eléggé rosszul fogadták a filmet. Tekintettel arra, hogy egy kisebb költségvetésű filmről van szó, bukásról nem lehet beszélni, mert világszerte már 40 millió dollár fölött jár a bevétele.

Elhasalt a pénztáraknál Nate Parker sokáig Oscar esélyesként számon tartott filmje, az Egy nemzet születése. 7,1 millió dolláros bevétele, és a különböző beszámolók arról, hogy üres termekkel futott a film nyilván tovább erősítik a filmet eddig is körülvevő botrányt. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy bár ezek a bevételek alacsonynak számítanak, de még ezzel a csalódást keltő eredménnyel is ez szerepelt a legjobban az idén a Sundance-en bemutatott filmek közül. Vagyis minden csak viszonyítás kérdése, de az egyre valószínűbb, hogy az Oscar-esélyesek közül valószínűleg kihúzhatjuk az Egy nemzet születését.

Amerikai mozis nézettségi adatok október 7. és 9. között :

Forrás: BoxOfficeMojo

# Film Hétvégi bevétel (USD) Változás Összbevétel (USD)
1 A lány a vonaton 24.6M - 24.6M
2 Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 15M -48% 51M
3 Mélytengeri pokol 11.75M -41.9% 38.5M
4 A hét mesterlövész 9.1M -41.4% 75.9M
5 Gólyák 8.4M -37.3% 50.1M
6 Egy nemzet születése 7.1M - 7.1M
7 Middle School: The Worst Years of My Life 6.9M - 6.9M
8 Sully - Csoda a Hudson folyón 5.2M -36.3% 113.5M
9 Lángelmék 4.1M -37.3% 12.8M
10 Queen of Katwe 1.6M -35.2% 5.4M

Ne maradjon le semmiről!