A 32. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották Sopsits Árpád legújabb művének világpremierjét. A rendező a vasárnapi bemutató után az MTI-nek azt mondta, hogy bár A martfűi rém többrétegű, történelmi vonalat is tartalmazó film, elsősorban társadalompolitikai pszichothrillernek szánta.
A sztori adott és valóban elég jó: a martfűi rémként ismert Kovács Péter teherautó-vezető négy fiatal nőt ölt meg a hatvanas években (legalábbis ennyi holttestet találtak meg, de valószínűleg ennél több áldozata volt) igen kegyetlenül, a rendőrség pedig nagyon nehezen bukkant a tettes nyomára. A gyilkosságsorozathoz kötődik a korabeli magyar bűnüldözés egyik legnagyobb szakmai hibája, egy ártatlan személy elítélése is, aki 11 évet ült börtönben, míg a rendőrség végül megtalálta a valódi gyilkost. Kovács Pétert halálra ítélték.
A filmnek három rétege van: a nyomozás, a sorozatgyilkos élete és az ártatlanul elítélt ember élete - fogalmazott Sopsits Árpád. A film történelmi hátteréről elmondta: nem akart egy sematikus rajzot adni egy korról, ezért többféle embertípust vonultat fel, köztük - például Szirmai Zoltán ügyész személyében - olyanokat, "akik nem kötnek kompromisszumot, nem veszítik el szuverén személyiségüket".
"Lehet, hogy ez sok áldozattal jár, lehet, hogy a környezetük nehezen tűri ezt és elítéli őket", de ennek köszönhető, hogy "nincs olyan társadalom, amelyben ne lennének lázadók, akik szembemennek a hatalommal" - mondta a rendező. A Szirmai ügyészt megtestesítő Bárnai Péter is úgy vélte: a világ ma lényegében nagyon hasonló, mint a filmben felelevenített történet idején, "ugyanez ma is megtörténhetne - ma is mindenki csak a saját életét félti". Hozzátette, "abban a korszakban, a totális rendszerben pedig volt is miért aggódni". Sopsits úgy értékelte: Varsóban a film értő közönségre találhat, hiszen a két kelet-közép-európai nemzetnek sok szempontból azonos sorsa van, így a lengyelek valószínűleg nemcsak a film pszichothriller-vonalát, hanem a társadalmi-politikai vonatkozásait is meg fogják érteni. Elmondta: legújabb alkotása a korábbiakhoz képest kevésbé személyes, nincs benne önéletrajziság.
A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült film legfontosabb szerepeiben Bárnai Péteren kívül Hajduk Károly, Anger Zsolt, Jászberényi Gábor, Trill Zsolt, Szamosi Zsófi és Balsai Mónika látható. A forgatókönyvet Sopsits Árpád írta, az operatőr Szabó Gábor volt, producerei Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila. A martfűi rém a magyar mozikban november 10-től lesz látható.
A pénteken kezdődött, tíznapos varsói nemzetközi seregszemle a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 15 A-kategóriás filmfesztiválnak. Sopsits Árpád filmje a fesztivál fődíjáért indul, amelyet eddig még sosem nyert el magyar alkotás. A játékfilmes zsűrinek tagja idén Fliegauf Bence, akinek legutóbbi rendezése, a Liliom ösvény a különprogramban lesz látható. A filmünnep műsorra tűzte továbbá Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál, valamint Simonyi Balázs Indián című alkotását is.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon