Mégsem utálja annyira Daniel Craig James Bond szerepét?

2016.10.11. 07:08

Daniel Craig 2005 óta alakítja a 007-es ügynököt, ezalatt négy filmben szerepelt, amivel összesen állítólag 38 millió fontot (több mint 15,6 milliárd forintot) kaszált. Craig ezzel minden idők legjobban fizetett Bondja lett. Ennek ellenére egy tavalyi interjúban már kijelentette, hogy előbb vágná fel az ereit, mint hogy megint elfogadja a felkérést, ebben talán szerepe lehetett annak is, hogy a Spectre nem kapott túl fényes kritikai fogadtatást.

spectre

A színész már a Spectre forgatása után kijelentette, hogy ez lehet az utolsó Bond-alakítása, de a stúdió abban bízott, hogy lesz az a pénz, amiért mégis bevállalja a szerepet. De úgy tűnt egy jó darabig, hogy nem volt, Craig ugyanis legutóbb a Sony 150 millió dolláros ajánlatát is visszautasította. 

Most azonban a The New Yorker Fest-nek adott interjúja megint más megvilágításban helyezi a dolgokat, itt ugyanis arról áradozik Craig, hogy mennyire szereti ezt a szerepet.

Azt mondta az érfelvágós dolgot csak azért mondta, mert éppen forgatás után kérdezték, és ez olyan, mintha egy maraton-futót arról kérdeznének, hogy lefut-e gyorsan még egy maratont, éppen miután lefutott egyet. Kifejtette, hogy szereti ezt a munkát, és ezt a karaktert, és ha abbahagyná, nagyon hiányozna neki. Arról azonban nem mondott semmit, hogy eljátssza-e Bond szerepét még egyszer, és ha igen, mennyiért? Annyit mondott, hogy jelenleg még nem tárgyalnak a szerepről, mert még mindenki fáradt.

Ne maradjon le semmiről!