Tömegével tiltakoznak a filmesek a magyar film cenzúrázása után

2016.10.12. 14:24

Kálomista Gábor egy nyílt levél aláírói szerint "méltánytalanul, embertelenül megvált több filmestől a Kút című film bemutatása körül zajlott személyes ügy miatt".

Jelenet a Kút című filmből
Jelenet a Kút című filmből
Fotó: Vertigo Média

Mi is beszámoltunk róla, hogy már a mozikban volt Gigor Attila Kút című filmje, amikor az alkotók úgy döntöttek, kivágják belőle azt a pár másodpercet, amelyben szerepel Kálomista Gábor, a kormánytól milliárdos nagyságrendű megrendeléseket kapó Megafilm Service Kft. vezető producere.

A filmben az egyik jelenetben a háttérben, alig észrevehetően ment a tévében a Hír TV Páholy című adása, ebben mondott néhány szót Kálomista. Úgy tudjuk, a dolgok furcsa egybeesésének köszönhetően állítólag pont a Kút bemutatója után pár nappal bontottak szerződést azokkal, akik a filmen és a Megafilm most forgó vagy már betervezett projektjein is dolgoztak - többségében a döntési folyamattól nagyon távol dolgozó alacsony beosztású szakemberekről van szó.

Kálomista Gábor
Kálomista Gábor
Fotó: Kollányi Péter / MTI

Emiatt írt és jelentett meg egy csoport szakember a 444.hu-n egy nyílt levelet, amit a cikk élesítésének pillanatáig több, mint 150 filmes írt alá, köztük Gigor Attila, a film rendezője, Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs, Szász János, Török-Illyés Orsolya, Zányi Tamás, a Saul fia hangtervezője vagy Herendi Gábor rendező. A levélben ez áll:

"Tisztelt Kálomista Gábor!

Mi, a magyar filmszakma különböző területein dolgozó szakemberek, mélységesen elítéljük azt és ahogy ön méltánytalanul, embertelenül megvált több filmes kollégánktól egy, a Kút című film bemutatása körül zajlott személyes ügy miatt. Etikátlannak tartjuk azt, hogy a Megafilmnél már futó vagy indulás előtt álló produkciókban kiváló szakemberek veszítették el munkájukat megalapozott indoklás nélkül.

Ezúton nyilatkozunk arról, hogy eme elfogadhatatlan, esetenként kollégáink egzisztenciáját veszélyeztető, és minden tekintetben filmszakmánktól idegen, beláthatatlanul káros magatartása miatt a jövőben nem kívánunk Megafilm-cégcsaládhoz köthető produkcióban semmilyen minőségben közreműködni. 

Kérjük tehát, hogy a mi nevünkkel egészítse ki a Megafilmes feketelistát!"

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Hírek