Lehet, hogy jó lesz a következő Thor-film?

2016.10.17. 14:47

A zseniális rendező, aki eleve egész más stílust képvisel elődeihez képest, nem vesz tudomást a sorozat eddigi részeiről, teljesen újszerű filmet akar.

Már az is nagy meglepetés volt, hogy a Marvel felkérte az új-zélandi Taika Waititit a hihetetlenül sikeres, jól is fogadott, de azért mégiscsak egy kaptafára készülő és bármiféle komolyabb újítástól mentes, összefüggő szuperhősfilmjei rendezői közé. Waititi ugyanis vérbeli független filmes, vagy ha úgy tetszik, művészfilmes alkotó, aki sajátos, kicsit fekete humoráról híres, és leginkább olyan áldokumentumfilmek forgatása közben érzi jól magát, mint egy pancser új-zélandi vámpírcsoport életét bemutató, hihetetlenül vicces Hétköznapi vámpírok; de ő rendezte a dagi nevelőintézeti rosszfiúról és mogorva nevelőapjáról szóló Vademberek hajszáját is, amit az év legszívmelengetőbb filmjének neveztünk.

Waititi nem is hazudtolta meg önmagát: az első mozgókép, ami kijött az általa rendezett Thor: Ragnarök kapcsán, persze egy áldokumentumfilm volt arról, mivel töltötte a napjait a leginkább egy füves szörfösre hasonlító Thor, amíg a Marvel univerzumának többi tagja az Amerika Kapitány: Polgárháborúban harcolt.

És egyelőre úgy tűnik, a Thor következő része lehet, hogy tényleg olyan lesz, mintha egy egyéni hangú, nem Hollywood-kompatibilisen, hanem igazán vicces rendező készítené, legalábbis erre enged következtetni az a beszélgetés, amit a Reddit szervezett Taika Waititivel. Waititi ugyanis több biztató dolgot elárult: például azt, hogy a stúdió "nagyon elfogadó" a stílusával, márpedig ő szeretné olyan viccesre csinálni a filmet, mint amit megszoktunk tőle.

Azt hiszem, a Ragnarök lesz a Marvel eddig legkalandosabb és leginkább szokatlan filmje. Egészen őrült lesz" - mondta.

És bár persze a producereknek, íróknak és stúdióvezetőknek ehhez még nyilván lesz néhány szava, Waititi azt is kijelentette, "igyekszik nem tudomásul venni", hogy a Marvelnek voltak már korábban is Thor-filmjei, sőt, hogy volt bármilyen korábbi Marvel-film is. Az ő esetében nem lehet mindig tudni, mennyire beszél komolyan, de a beszélgetésben azt állította, komolyan mondja, hogy nem is látta az Amerika kapitány: A tél katonája című, két évvel ezelőtti Marvel-filmet.

Taika Waititi
Taika Waititi
Fotó: Angela Weiss / Getty Images Hungary

Arról, hogy milyen az új-zélandi kis költségvetésű filmek után egy szuperprodukcióban olyan sztárokkal dolgozni, mint Cate Blanchett vagy Anthony Hopkins, egyrészt nem meglepő módon azt mondta, hogy minden színész szuperjófej, másrészt azt, hogy igazából csak a stáb mérete különböző.

Szó szerint több százzal többen dolgoznak a stábban, mint amennyit megszoktam. Hónapokkal ezelőtt feladtam, hogy megtanuljam a neveket."

A Thor: Ragnarök című filmet 2017. november 3-án mutatják be Amerikában, és várhatóan mindenütt a világon is.

Ne maradjon le semmiről!



  • Tippek
  • Hírek