Orosz szuperprodukcióban játszik együtt Schwarzenegger és Jackie Chan

2016.11.03. 10:32

A Víj című fantasy film két éve bombasiker volt Oroszországban, a második rész orosz-kínai produkció lesz, nagy sztárokkal.

Oleg Sztepcsenko Gogol azonos című horror-novellája alapján készült filmjében orosz színészek mellett Jason Flemyng és Charles Dance is feltűntek, de a folytatás még erősebb szereposztást ígér

Az új filmben ugyanis az első rész főszereplője, a Flemyng által alakított angol térképész, Jonathan Green Kínába utazik, és több kínai sztár is játszik majd ezért a filmben, de az igazán nagy ásznak Arnold Schwarzenegger számít, akinek a részvételét a héten jelentették be. Pláne, hogy Jackie Chan is ott lesz, akinek a cége felelt a kínai forgatásért, tehát duplán is érdekelt a produkcióban. További új szereplők: Martin Klebba, Christopher Fairbank, Yao Xingtong, Zhang Lanxin, valamint Charles és Lance Luu.

A Víj-2-t (alcíme: Utazás Kínába: A vasálarcos rejtély) jövő év elején mutatják be a mozikban, és miután az első film az év legtöbb bevételt hozó filmje volt Oroszországban, ettől is rengeteget várnak az alkotók.