Mi történik, ha egy kisember jó lóra tesz?

2016.12.16. 19:51

Csütörtökön befutott Richard Gere új filmje, a Norman első előzetese, ami először enged betekintést a márciusban érkező drámába. Emellett persze tele van tömve Richard Gere-t dicsérő kritikákkal, de ezt nem is bánjuk, a trailer alapján ugyanis érdemes lesz várni tavaszig.  A filmet Joseph Cedar jegyzi, és egy kisember mérsékelt felemelkedését és tragikus bukását meséli el, Gere mellett pedig többek között Steve Buscemi és Michael Sheen is feltűnik majd benne.

A történet szerint a Gere által alakított Norman Oppenheimer jót tesz egy izraeli politikussal, aki 3 évvel később miniszterelnök lesz, Norman pedig végre megkapja azt a figyelmet, amire világéletében vágyott. Persze a hirtelen népszerűségtől teljesen elszáll és egy olyan szívességi hálóba keveri a miniszterelnököt, ami nemzetközi katasztrófával fenyeget, neki pedig sürgősen megoldást kell találnia.

Norman: The Moderate Rise And Tragic Fall Of A New York Fixer

Az előzetes alapján Gere nagyon beleélte magát a szerepbe és a történet is ígéretesnek tűnik, de tulajdonképpen semmi újat nem mutat. Márciusig még sok idő van, addig valószínűleg látunk még mást is a Normanból.