Hülye vígjátékra nézték ki Mel Gibsont

2017.01.31. 14:57

Mel Gibson csatlakozhat Will Ferrellhez és Mark Wahlberhez a Megjött apuci folytatásában. Az ausztrál színésszel nagyot fordult a világ az utóbbi időben, akinek úgy tűnik végre megbocsájtott az amerikai filmes szakma. A Hollywood Reporter arról számolt be, hogy Gibsonnak egy fontosabb szerepet kínált fel a folytatást készítő stúdió.

Az már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy az eredeti film főszereplői, illetve forgatókönyvírói visszatérnek a folytatásra, de azóta nem érkeztek újabb hírek a projekt felől. Most viszont kiderült, hogy két idősebb karakternek is fontosabb szerepet szánnak a folytatásban, az egyikre pedig Mel Gibsont, a másikra pedig John Lithgowt nézték ki.

Ez azért is számít áttörésnek, mert az utóbbi években Gibson annyira fekete báránynak számított, hogy egyik nagyobb stúdió sem tudta elképzelni, hogy feltűnjön a filmjükben. A Másnaposok 2-ben csak néhány pillanat erejéig tűnt volna fel, ám stúdión belül óriási konfliktust szült az ötlet, úgyhogy végül Liam Neeson ugrott be helyette. Utoljára 2002-ben szerepelt nagy stúdió által finanszírozott projektben, ez volt az M. Night Shyamalan által rendezett Jelek. Azóta a filmjei a stúdiórendszeren kívül készültek, és csak azért valósulhattak meg, mert maradtak még befolyásos barátai a városban.

A Fegyvertelen katona azonban mindent megváltoztatott. A film világszerte 163 millió dolláros bevételt hozott, a 6 Oscar-díj jelölésről nem is beszélve, amik között Gibsont is jelölték a legjobb rendezés díjára. Ez egyértelműen jelezte, hogy megbocsátottak neki. Valószínűleg a Megjött apuci második része csak a kezdet és a jövőben újabb stúdiófilmek kapcsán merülhet fel az ausztrál színész/rendező neve.  

Ne maradjon le semmiről!