Pedro Almodóvar lesz a Cannes-i zsűri elnöke

2017.01.31. 10:20

A spanyol rendező lesz az idén májusi Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének az elnöke.

A rendező és forgatókönyvíró filmjei korábban már ötször indultak a francia filmfesztivál versenyében. Pedro Almodóvar azt nyilatkozta, hogy nagyon hálás a felkérés miatt és pontosan tisztában van azzal, hogy milyen felelősséggel jár a feladat és bízik benne, hogy fel tud nőni hozzá.

Almodóvar számára nem teljesen ismeretlen a zsűri munkája, korábban volt már tagja a bizottságnak, 1992-ben, mikor Gerard Depardieu volt az elnök.

Korábban a rendező öt filmje (Mindent anyámról, A bőr amelyben élek, Megtört ölelések, Julieta, Volver) szerepelt a fesztivál versenyprogramjában. Az idei fesztivál május 17-én indul, amiről az Index is beszámol majd.

A versenyprogram és a zsűri tagjainak a bejelentése április közepén várható.

Ne maradjon le semmiről!