Elkészült az Igazából szerelem folytatása
Olyannyira, hogy márciusban már be is mutatják, csak ez egy rövid tévéfilm lesz. A 2003-as film legtöbb szereplője ebben is játszani fog, Keira Knightleytól Hugh Grantig.
Minden idők egyik legnépszerűbb (és egyben egyik leggyűlöltebb) karácsonyi filmjéhez már régóta könyörögtek a folytatásért a rajongók, és most meg is kapták: március 24-én a BBC sugározza majd, vagyis ezt hiába is keresné bárki a mozikban, már csak azért is, mert ez nem rendes játékfilm hosszúságú mű lesz, írja a Guardian.
A rövidfilmet a Red Nose Day nevű jótékonysági program keretében mutatja majd be a brit közszolgálati tévé, és azt is lehet tudni, hogy az amerikai nézők két hónappal később láthatják majd az NBC-n.
A szereplőgárda nagyrészt megegyezik az első filmével, így újra látható Hugh Grant, Martine McCutcheon, Keira Knightley, Andrew Lincoln, Colin Firth, Lucia Moniz, Liam Neeson, Thomas Brodie-Sangster, Olivia Olson, Bill Nighy, Marcus Brigstocke és Rowan Atkinson is, ám kimarad Emma Thompson, aki az azóta elhunyt Alan Rickman feleségét alakította.
A rendező-forgatókönyvíró Richard Curtis elmondta, hogy álmában sem gondolta volna, hogy valaha is folytatást ír a filmhez, de jó lesz megmutatni röviden, hogy kivel mi történt azóta. Az Igazából szerelem (Love Actually) volt az addig forgatókönyvíróként ismert Curtis rendezői debütálása, és a film nemcsak a mozikban lett bombasiker (összesen 194 millió fontot hozott), de azóta is a popkultúra része, és több jelenete is állandó hivatkozási pont lett.
Rovataink a Facebookon