Annyira nem volt jó a Csinibaba, mint amennyien megnézték

Csinibaba Lovasi A 4
2017.02.20. 18:21
Pontosan húsz éve mutatták be Tímár Péter filmjét, a Csinibabát. Elképesztően sikeres lett, 550 ezren nézték meg moziban, és valóságos retróhullámot generált az ezredfordulón. Pedig a rendezőnek nem is igazán tetszett az alapanyag, nem volt rá elég pénz, a színészeket nem tudták kifizetni, a forgatás kínkeserves volt, forgalmazó meg nem akarta forgalmazni a filmet. Tímár Péter beszélt még a Kádár-nosztalgiáról és annak kigúnyolásáról, arról, hogy miért vádolták a Kispál és a Borz elbulvárosításával, és hogy miért nem szabad semmilyen filmnek folytatást csinálni. Azt is elmondta, hogy nehezen értette meg, miért szeretik ilyen sokan ezt a flmet, szerinte ugyanis annyira nem sikerült jól. Kaptunk egy soha be nem mutatott forgatási videót is.

A film választott ki engem

Honnan jött a Csinibaba ötlete? Miért ebből a Márton Gyula filmnovellából készített filmet?

Ha egy film meg akar születni, akkor az megkeresi a rendezőjét, megkeresi a színészeit, és nagy esély van rá, hogy jó film lesz. Ami nem ilyen, amit átpréselnek, csak azért is erőltetnek, az általában megbukik. Ennél a filmnél az történt, hogy Rózsa János, aki az Objektív Stúdió művészeti vezetője volt és Vészits Andrea dramaturg fölhívtak, hogy van itt egy anyag, ami esetleg érdekelhet. Hat éve nem csináltam filmet akkor, a telefonkönyvet is leforgattam volna. Rögtön bementem a stúdióba, és ott megkaptam a Bambi szalmaszállal című novellát, amiből írtam egy forgatókönyvet.

Azonnal megtetszett?

Nem, de megláttam a fényt az alagút végén, hogy végre dolgozhatok, ezért rávetettem magam. Közben jött meg az étvágyam, főleg akkor, amikor eszembe jutott, hogy én 11 év körüli gyerek lehetettem, amikor ez a helsinkis Ki mit tud? volt. Eldöntöttem, hogy befényképezem magam a filmbe, ott leszek fizikailag, és úgy mutatom be ezt a világot, ahogy akkor láttam, ezzel a groteszk attitűddel. A gyerekeknek minden abszurd, furcsa, nevetséges. Amikor már dolgoztam a könyvön, Vészits Andrea elárulta, hogy Rózsa János erre a munkára már felkért egy másik rendezőt előttem, de ő nem vállalta, így kerültem szóba én. Ez volt az első jel, hogy a film választott ki engem.

És mikor szerette meg a történetet?

Egyrészt amikor rájöttem, hogy ott vagyok benne én is, másrészt amikor kitaláltam, hogy ezeket a számokat nem eredetiben akarom használni. Rózsa János ragaszkodott ahhoz, hogy az eredeti dalok legyenek benne, mert azokat ismerte, az ő korosztályából azok hívtak elő érzelmeket. De én nemcsak annak a korosztálynak, hanem a fiataloknak is szántam a filmet.

Ezért hangszereltette újra a dalokat?

Igen, és azt sem akartam, hogy teljesen egy stílusú legyen a zenei világa. Ezért hívtam fel először Lovasi Andrást a Kispál és a Borzból, aztán meg Závodi Gábort. A számokat én válogattam ki, de onnantól kezdve nem szóltam bele. És jól tettem, mert egytől egyig príma átdolgozások születtek.

Miért pont Lovasi jutott eszébe?

A generációs áthidalás miatt. Az első vagy a második lemezüket hallgattam, és teljesen új rezonanciát keltett bennem. Szerencsére Lovasi elvállalta, bár mint mondta, nem volt könnyű rávenni a Kispált (Kispál Andrást, a Kispál és a Borz másik alapítóját - M.D.). De aztán nem bánták meg a dolgot. A fiatalok meg beleszerettek a Kicsit szomorkás a hangulatom feldolgozásába.

És a színészeket hogyan válogatta ki? Az ismert arcok mellett feltűntek például a L'art pour L'art-társulat tagjai meg egy csomó fiatal színész. Volt casting?

Igen, mert hat évre kiestem a szakmából, és nem ismertem a fiatalokat, fogalmam sem volt, hogy kik járnak a főiskolára. A teljes akkori színművészetit átvilágítottam, az elsősöktől a végzősökig mindenkit behívtam, és ez igen hasznos volt. Rögtön éreztem, ha valaki jó volt egy szerepre, nem is tudom, hogy voltam ilyen magabiztos. Ezt film létrejövési kényszerének tudom be, a film átvette az irányítást.

Volt olyan, akit nehezen talált meg?

A bokszoló szerepét Reviczky Gáborra írtam. Forgatás előtt két héttel felhívott, hogy valakinek elígérkezett korábban, és az a film is most indul, ne haragudjak, de ütközik a kettő. Szívtam a fogam, és felhívtam egy másik színészt, nem mondom meg a nevét, aki elvállalta. Két nappal a forgatás előtt Reviczky újra hívott, hogy aktuális-e még a Csinibaba, mert mégsem indul a másik film forgatása. A plafonig ugrottam örömömben, mert tudtam, hogy ő az igazi a szerepre. Nagyon rossz érzés volt, de le kellett mondani a másik színészt, mert a film ezt akarta. Ilyenkor a rendezőnek már semmit nem szabad figyelembe venni, csak amit a film akar. Nem szabad olyan kompromisszumokba belemenni, amik nem a filmet szolgálják.

A forgatás egy rémálom volt

Miért választott megint egy speciális technikát, mint az Egészséges erotikában?

Ez nem az a technika, ott hátrafelé mozogtak a színészek, de előrefelé beszéltek. Itt egy régi vágyamat próbáltam ki, de nem mertem elmondani Rózsa Jánosnak, mert féltem, hogy leállítja az egészet. Korábban ugyanis senki nem próbálta ezt, és nem volt róla tapasztalat, hogy működik-e. Felvettem a jelenet előtt egy mikrofonnal a dialógot a színészekkel a forgatókönyv szerint. Aztán ezt a hangot egy hangszórón keresztül visszajátszottam felére lelassítva. A kamera is félsebességgel ment, és erre kellett a színészeknek lelassulva megcsinálni a jelenetet.

Ez a gyakorlatban így nézett ki:

Könnyen sikerült felvenniük ezt a tempót?

Azt még igen, hogy le kell lassulni. De volt egy olyan koncepcióm, hogy az érzelmes jeleneteket lelassítom úgy, hogy 48-cal vesz a kamera, ami azt jelentette, hogy nekik nagyon gyorsan kellett volna beszélniük ezekben. Andorai Péter például egyszerűen nem bírt ilyen gyorsan beszélni, így megkegyelmeztem neki, és azt mondtam, hogy ezt vegyük normálba, majd a Pogány Judit megcsinálja az ellenoldalt. De volt olyan színésznő is, aki annyira pörgős típus volt, hogy nem tudott lelassulni. Szerencsére utószinkronnal mindent ki lehetett javítani.

Ezt leszámítva könnyű forgatás volt?

Nem, mert minden a film ellen szólt. Nem kaptunk pénzt a Mozgókép Közalapítványtól. De hála Rózsa Jánosnak sikerült valahogy nagyon kevés pénzt szerezni rá, én meg a reklámfilmes cégemből szerzett pénzből megcsináltattam a playbackeket, mert azok nélkül nem tudtunk volna forgatni. A színészeknek nem tudtunk fizetni, azt mondtuk, hogy majd később kifizetjük őket. Le a kalappal, de annyira szerették a filmet, hogy eszükbe sem jutott követelőzni.

Az Orczy-kertben van egy tó, ott vettük fel a vizes jeleneteket, amikor süllyed a csónak és a többi. Muszáj volt tartani a forgatási tervet, egy nap volt erre, nem léphettük túl. Amikor ezt a jelenetet vettük volna fel, elkezdett esni az eső. Megyek oda a gyártásvezetőhöz, hogy esik az eső, le kell állni. Azt mondja, hogy nem esik, fel kell venni most a jelenetet. Végül építettünk a műszakkal egy sátort a csónak fölé. Drámai forgatás volt, a színészek hősként csinálták végig, de úgy ahogy van ki kellett dobni a kukába, mert pocsék lett. A forgatás végén mégis csináltunk egy pótforgatást, amiért engem meg a gyártásvezetőt megbüntetett a stúdió, levontak a gázsinkból. De az éjszakai forgatás a villamoson is rémálom volt. Ott is csak egy éjszakát kaptunk, és nem kezdhettük el, csak amikor már nem volt forgalom. Az Erzsébet királyné úton mentünk körbe körbe, de nem tudtuk befejezni időben, és már akartak felszállni a villamosra a reggeli első utasok. 

Néztem a nézőszámokat, és nem értettem

Akkor már sejtették, hogy ennyire sikeres lesz a film?

Eszünkbe sem jutott. Senki nem mondta, hogy ebből siker lesz. Annyira, hogy a forgalmazó nem is akarta forgalmazni. Amikor az Intercom két vezetőjének levetítettem a munkakópiát, azt mondták, hogy ez egy ilyen nosztalgiamozi, inkább nem kérnek belőle. Aztán amikor már jöttek az első nézőszámok, Andy Vajna, akié az Intercom volt akkor, megkért, hogy mutassam már meg neki ezt a filmet. Megnézte, nem mondott semmit, de érezhető volt, hogy az irodában most kapnak egy letolást. De visszatérve a sikerre, én voltam a legjobban meglepve. Néztem a nézőszámokat, és nem értettem. Ez a film annyira nem jó, hogy ennyien megnézzék. Aztán egy közönségtalálkozón egy ötven körüli nő felállt, és azt mondta, hogy köszönjük rendező úr, hogy megcsinálta nekünk ezt a filmet. Akkor esett le a tantusz, hogy én egyszerűen leszállítottam egy megrendelést. Ezt a társadalom rendelte meg, és iszonyú szerencsém volt, hogy a film engem választott.

Miért mondja, hogy ez a film nem lett annyira jó? Más filmjeit többre tartja?

Egyik filmemet sem szeretem jobban a másiknál, ez olyan, mint hogy a gyerekeit is egyformán szereti az ember. De aminek tétje volt számomra, amiért ezt a szakmát elkezdtem, az a Vakvagányokban van benne. Ott leltem rá arra a fontosságra, amiért helyet kértem ebben a szakmában. Addig csak játszottam a formanyelvvel, hülyéskedtem.

Van, aki szerint a Csinibaba a Kádár-kor iránti nosztalgia miatt lett ennyire sikeres. Mások szerint viszont éppen arról szól, hogy hülyék vagytok, ha nosztalgiát éreztek a Kádár-rendszer iránt. Kinek van igaza?

Mind a kettőnek igaza van valahol. Ez egy torz tükör. Az a kamasz, aki benne van a filmben, hülyének lát mindenkit. Nem érti, hogy ez nekik miért jó. Azt akartam láttatni, amit egy kamasz lát, a társadalom infantilis állapotát. Ez egy formanyelvi kísérlet volt, hogy ezt az infantilizmust, naivitást vissza lehet-e adni. És arra jöttem rá, hogy a zene, a stilizált, groteszk mozgás, a beavatkozás a normális világba együtt ad egy olyan egyveleget, amitől másfajta érzelmeket él át a néző. Nem azt, amit egy sima vígjátéknál, de nem is csak nosztalgiát, hanem az egésznek egy furcsa keverékét.

Miért a Zimmer Ferinek lett folytatása és nem a Csinibabának?

Az is hiba volt, hogy a Zimmer Ferinek lett. Kálomista Gábor producer akarta, de végülis hálás vagyok neki, mert jó volt újra azzal a társasággal forgatni. És már van 500 ezer nézője a YouTube-on, talán nem lett annyira rossz, mint ahogy én látom. De nem kellett volna lehúzni róla még egy bőrt. Ez minden filmre igaz, a folytatás kétségbeesett kísérlet arra, hogy imitálják azt a sorsszerűséget, amit nem lehet, hogy valami egykor meg akart születni.

A Csinibaba 550 ezer mozinézője megkönnyítette a dolgát? Előtte hat évig nem forgathatott, utána már simán kapott pénzt a következő filmre?

Igen, Kálomista Gábor megérezte, hogy a magyar filmmel is lehet pénzt keresni. Azt mondta, hogy szabad kezet ad nekem egy vígjátékra, semmibe nem szól bele. Akkor a Zimmer Feri forgatókönyve már nagyjából meg volt írva, fel akartam dolgozni azt a groteszk világot, ami ott a Balaton körül zajlott. De tudtam, hogy nem fogja megismételni a Csinibaba a sikerét, mert ezt már inkább mi toltuk, mi erőltettük, hogy létrejöjjön.

Mennyire követte, hogy miként hatott a Csinibaba a többi alkotó sorsára? A Kispálból például országosan ismert zenekart csinált, ugyanakkor a régi rajongóik azzal vádolták őket, hogy eladták magukat.

Ez egy borzasztóan beszűkült gondolkodásmód. Beszéltem utána többször Lovasival, sőt terveztünk együtt egy zenés filmet is. Ő is mesélte nekem ezeket, de nem érdekelte. Azt mondta, hogy baromi jól érezte magát ebben, jó volt forgatni a munkásruhában, meg volt elégedve, nem érezte, hogy elárulta a régi közönségét. De elképesztő túlzások voltak. Egy rádióriporter például élő adásban felhívott, hogy hogy képzelem, hogy egy ilyen idolt, mint a Kispál, leviszek a bulvárba. Vannak ilyen csökött agyú emberek nulla empátiával.

2010 óta nem rendezett filmet. Tervezi még?

Még egy filmet szeretnék csinálni. A rendezés szerintem egy intervallumra szól, pont mint a balett. Abban az intervallumban ki kell használni minden lehetőséget, de a vége felé érzed, hogy ez már csak póz, nem kéne folytatni. Woody Allennek is megmondhatná valaki, hogy most már abba kéne hagyni. Lejár a rugó, elegánsan odébb kell állni, tanítani kell, másképp hasznosítani a szakmai tudást, nem úgy, hogy elköltesz milliókat a közösség pénzéből, és csinálsz valami gyatra önvallomást. Bár most éppen erre készülök.

Nézze meg a húsz éves Csinibabát az Indafilmen:

Ne maradjon le semmiről!