Tíz film, amit látni kell tavasszal

2017.03.07. 09:52
Túl vagyunk az Oscar-szezonon, de ez szerencsére nem jelenti azt, hogy nem lesznek jó filmek a moziban. Kapunk egy nagyszabású blockbustert King Kongról, jön az utolsó Farkas-film Hugh Jackmannel, megnézhetjük Enyedi Ildikó Arany Medvét nyert szerelmes filmjét és Martin Scorsese legújabb moziját is. És ha ez nem lenne elég, márciusban jön a félig ember, félig robot Scarlett Johansson is. Ön melyik filmet várja a legjobban tavasszal? Szavazzon a kedvencére!

Logan – Farkas (március 2.)

Elképesztő, de Hugh Jackman tizenhét éven keresztül, ezzel együtt összesen kilenc filmben játszotta el Rozsomákot (vagyis a magyar verzióban Farkast). Éppen itt az ideje, hogy befejezze – ez az utolsó alkalom, hogy eljátssza a mutánst. Aki ebben a filmben már öreg, meggyötört, gyakoroló alkoholista, és nagyon fáradt. Csak pihenni szeretne, de nem teheti meg, mert megjelenik egy nő és egy kislány, akiknek szükségük van a segítségére. Az Index tudósítója már látta a filmet a Berlinalén. Azt írta, hogy a Logan, bár messze nem tökéletes film, a legjobb a Rozsomák-filmek közül.

Testről és Lélekről (március 2.)

Bár még csak két hónap telt el az évből, máris óriási magyar filmes sikereknek örülhettünk. Az egyik legnagyobb Enyedi Ildikó filmjéhez kötődik, a Testről és Lélekről elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. A film két ember története, akik ugyanazon a vágóhídon dolgoznak. Nappal nincs köztük ezen kívül más kapcsolat, éjszakánként azonban egymással álmodnak, ahogy szarvasok képében gyönyörű téli tájakon isznak egy patakból, élelemért kutakodnak, vagy csak nézik egymást. A két főszereplő Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, a további szerepekben Mácsai Pált, Jordán Tamást, Békés Italát, Tenki Rékát, Schneider Zoltánt és Nagy Ervint láthatjuk.

Kong: Koponya-sziget (március 9.)

Eleinte senki nem várt semmi jót egy újabb King Kong-filmtől, de aztán elkezdtek szivárogni a részletek a filmből, és most már a Kong: Koponya-sziget a tavasz egyik legizgalmasabb premierjének tűnik. Jordan Vogt-Roberts, a szuperaranyos A nyár királyai rendezője ugyanis a vietnami háborús filmek, például az Apokalipszis most stílusában forgatta le a saját Kong-verzióját. 1971-ben járunk – amire a látványon kívül a kor pszichedelikus zenéi is utalnak –, amikor Tom Hiddleston, Brie Larson, John Goodman és Samuel L. Jackson elvetődik a titokzatos Koponya-szigetre. 

A fehér király (március 9.)

Dragomán György 2005-ös, díjnyertes regényét több mint harminc nyelvre fordították le, angolul 2007-ben jelent meg. Így talált rá Alex Helfrecht és Jörg Tittel, akiknek ez az első nagyjátékfilm rendezésük. A 12 éves Djata egy diktatúrában él a szüleivel. Egy nap elviszik, és börtönbe zárják az apját. A kisfiút onnantól csak az a remény élteti, hogy a férfi valahogy visszatérhet majd hozzájuk. A film főbb szerepeiben olyan sztárok tűnnek fel, mint Olivia Williams (Szellemíró, Egy lányról, Hatodik érzék,), a Golden Globe-díjra jelölt Jonathan Pryce (Brazil, A Karib-tenger kalózai, A holnap markában), Fiona Shaw (Harry Potter-filmek) és Agyness Deyn, a szupermodellből lett színésznő.

Némaság (március 16.)

Egy új Martin Scorsese-film még akkor is esemény, ha a Némaságot csúnyán mellőzték az idei Oscar-gálán, és csak egy kategóriában jelölték. A Taxisofőr Oscar-díjas rendezője nem kevesebb mint 24 évet várt arra, hogy elkészíthesse a 17. században Japánba utazó keresztény hittérítőkről szóló filmet. A két misszionáriust Andrew Garfield és Adam Driver alakítja, míg eltűnt mentorukat, akinek a keresésre indulnak, Liam Neeson. A mentorról az a hír járja, hogy kínzások hatására megtagadta a hitét, a két hittérítő pedig olyan dolgokat él át, ami az ő hitüket is megingatja. 

Élet (március 23.)

Az Utazók szörnyű csalódást okozott, úgyhogy igazán ránk fér már egy jól sikerült sci-fi. Az Élet arról szól, hogy egy űrhajó legénysége a Marson talál valamilyen űrszemetet, amiről aztán kiderül, hogy élet van rajta. Természetesen magukkal viszik, aztán az egysejtűből többsejtű élőlény lesz, és ahogy az lenni szokott az ilyen filmekben, elkezd veszélyt jelenteni nemcsak az űrhajósokra, de az egész emberiségre. A trailer ígéretes, a főszerepekben a mindig jó Jake Gyllenhaal, Ryan Reynolds és Rebecca Ferguson, aki a legutóbbi Mission: Impossible filmben játszotta le a vászonról Tom Cruise-t.

Menedék (március 30.)

A menedék megtörtént esetet dolgoz fel, 1939-ben Antonina Żabińska és a férje, Jan Żabiński vezették a varsói állatkertet. Amikor Lengyelországot megszállták a németek, a házaspár elkezdte bújtatni a varsói gettóból megszökött zsidókat. Nem egy-két embert, hanem százakat mentettek meg így a biztos haláltól. Antonina Żabińskát a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain alakítja, férjét az Alabama és Monroe-ban játszó Johan Heldenbergh. A náci tisztet, akivel Antonina a biztonságuk érdekében flörtölni kényszerül, az a Daniel Brühl játssza, akit Tarantino Becstelen Brigantykjában is hasonló szerepben láttunk.

Páncélba zárt szellem (március 30.)

002

A Páncélba zárt szellemről valószínűleg már azok is hallottak, akik nem érdeklődnek különösebben a filmek iránt. Ebben a filmben lesz (nem teljesen, de mindegy) meztelen Scarlett Johansson, aki félig ember, félig robot hibridként próbálja az öldöklés mellett felidézni eltörölt emlékeit. A történet alapjául szolgáló mangát Siró Maszamune készítette, ebből készült egy 1995-ös anime, majd több animációs sorozat is. A film még el sem készült, már botrányokat okozott: sokan felháborodtak Hollywood úgynevezett „whitewashing"-ja miatt, vagyis hogy az amerikai filmekben az egyiptomiakat, ázsiaiakat is fehér emberek játsszák. Itt ugye az elvileg japán főhős szerepét bízták Johanssonra. Rajta kívül Michael Pitt, Juliette Binoche és Kitano Takesi játszik a filmben.

A stylist (március 30.)

Olivier Assayas (Sils Maria felhői) legújabb filmjének finoman szólva is ellentmondásos volt a fogadtatása Cannes-ban: a sajtóvetítésen sokan fújoltak, a premieren viszont állva tapsoltak a nézők. A főszereplő Kristen Stewart, aki halott bátyjával akar kommunikálni egy fürdőkádon keresztül éjszakánként, napközben pedig gazdag embereknek vásárol. Innen a film eredeti címe (Personal Shopper, ami egy picit más, mint a stylist, de mindegy). Simán lehet egy hatalmas blöff az egész, de ugyanilyen esély van egy izgalmas, szokatlan filmre is.

Brazilok (április 6.)

A falusi önkormányzat focicsapata szeretné legyőzni a cigányok csapatát a Brazilok című magyar filmben. A tét nagy, mert a nyertest meghívták Rióba. A tévériporter-műsorvezető M. Kiss Csaba és a Konyec rendezőjének, Rohonyi Gábornak közös filmje mégsem súlyos társadalmi dráma, hanem vígjáték lesz. A romák csapatát hívják egyébként Braziloknak, vezetőjük a börtönből frissen szabadult srác (Nagy Dániel Viktor), akinek 13 éves öccse (Lakatos Erik) is mindent megtesz, hogy bekerüljön csapatba. Ráadásul a fiúk testvére, Rozi (Farkas Franciska) is úgy érzi, hogy ez a győzelem az egyetlen esélye, hogy végre itt hagyhassa a falut. A filmben szerepel Dobó Kata is, Gáspár Laci pedig önmagát alakítja. 

Ön melyik filmet várja a legjobban?

Ne maradjon le semmiről!