Csoda, hogy ez a film eljut a magyar mozikba

2017.03.13. 07:00

Edgar Wright eddig négy filmet rendezett, és ha engem kérdeznek, a maga nevében mindegyik zseniális volt. A Shaun Of The Dead (magyarul Haláli hullák hajnala), a Hot Fuzz (magyarul Vaskabátok) és a World's End (magyarul Világvége) című filmekből álló, a rajongók által csak Cornetto-trilógiának keresztelt sorozatának minden egyes tagja egyrészt működött stílusparódiaként (zombifilm, rendőrpárosos akciófilm, inváziós sci-fi). Másrészt a marháskodás mögött mind a háromban tényleg komoly témákat jártak körbe, a párkapcsolatok csapdájától egészen a hamis nosztalgiáig.

A négy filmje közül a kakukktojás a Scott Pilgrim a világ ellen volt, amit Wright amerikai szereplőkkel, Észak-Amerikában forgatott, egy viszonylag ismert képregény alapján. A 2010-es film ugyan anyagilag megbukott, de legalább megmutatta, hogy más környezetben is képes a rendezői kézjegyeit megtartania. Ezért volt olyan szomorú, hogy kipenderítették az Ant-Man rendezői székéből, úgy, hogy az ötleteinek nagy részét megtartották a filmben.

Wright a marveles csalódás után végre visszatért a saját filmekhez: a Baby Driver egy régóta dédelgetett forgatókönyvötletéből készült (sőt, egy hasonló sztorit már egy videóklipben is feldolgozott): egy fiatal srác súlyos autóbalesetet szenvedett kiskorában, ezért folyamatosan cseng a füle. Csak akkor nem, ha zenét hallgat. Bankrablók sofőrjeként dolgozik, és minden egyes melót úgy centiz ki, hogy passzoljon egy adott számhoz, amit éppen hallgat.

Baby Driver Trailer #1 (2017)

Ebből annyit nem látunk a Baby Driver első előzetesében (korábban minden jel arra mutatott, hogy a film gyakorlatilag egy musical lesz, ezt a részt kicsit elhallgatják), de feltűnnek a híres arcok: Jamie Foxx, Jon Hamm, Jon Bernthal, Flea a Red Hot Chili Peppersből, és Kevin Spacey lesznek a kevésbé okos/okosabb gengszterek, akiknek a címszereplő Baby a szolgálatába áll. Aki az utolsó melóra készül, főleg azért, hogy a pincérnő barátnőjével végre nyugodt életet tudjon élni. Aztán ahogy ilyenkor mindig, biztos, hogy az utolsó meló valami nagy életveszélyes őrültség lesz.

Csak hogy sok legyen a jóból, van még egy előzetes is hozzá:

Baby Driver | official international trailer #2 (2017)

A Baby Drivert az Egyesült Államokban augusztusban mutatják be hivatalosan, bár múlt hétvégén már láthatták szerencsések az austini SXSW-fesztiválon. Magyarországon Nyomd, bébi, nyomd címmel fog futni nyártól. Nálunk Wright négy filmjéből csak kettőt forgalmaztak moziban.

Ne maradjon le semmiről!