Magyar szarvasok dörgölőztek a dühöngő King Kong lábához

2017.03.13. 17:47

Ha van meglepetés a heti filmes nézettségi listán, azt nem a Kong: Koponya sziget hozta el, inkább Enyedi Ildikó csodálatos filmje, a Testről és lélekről. A Berlinben Arany Medvével kitüntetett film annak ellenére teljesít már második hete nagyon jól a mozis kasszáknál, hogy elképzelni is nehéz lenne kevésbé populáris témát ennél: egy vágóhíd igazgatója és minőségellenőre álmaikban szarvasokként szeretnek egymásba, miközben a valóságban eleinte nehezen tudnak mit kezdeni egymással. De hogy magyar művészfilmként is negyedik tud lenni a heti mozis nézettségi toplistán, ráadásul úgy, hogy a második héten alig nézték kevesebben, mint az elsőn, azt bizonyítja, hogy igenis érdekes lehet a film a szélesebb közönség számára is.

Persze a listát három hollywoodi akció-blockbuster vezeti, a trendeknek megfelelően mindhárom egy már ismert brand folytatása. A Kong: Koponya-sziget a King Kong-történetet mondja el máshogyan, mint korábban, kritikusunk szerint borzasztó rosszul, de ez is elég volt 50 ezernél több nézőre, ami azért nem egy kimagasló szám. Főleg ahhoz képest nem, hogy alig több a már második hete játszott tökéletes búcsúfilm, a Logan – Farkas e hétvégi 44 ezres eredményénél. 

Ez a két film együtt viszont több embert vonzott, mint a top 10-es lista másik nyolc tagja összesen. A harmadik helyezett John Wick-folytatásra kevesebb, mint 13 ezren ültek be, így három hét alatt sem jött össze a 100 ezer néző. A Testről és lélekről-t egyszerre mutatták be a Trainspotting második részével a múlt héten, és Enyedi Ildikó filmjét ezen a hétvégén (is) többen nézték meg, mint a skót junkie-k nosztalgiatripjét, de ennél is nagyobb szó, hogy a magyar film megelőzte a heti animációs premiert, a Rock Csontot is. Arról már nem is beszélve, hogy A fehér király című angol-német-svéd Dragomán György-adaptációt, ami szintén heti bemutató, összesen 2597-en néztek meg, szemben a Testről és lélekről hétvégi 8902 nézőjével.

Amerikában sem volt nagy a meglepetés: King Kong ott toronymagasra mászott, egy hétvége alatt begyűjtött 61 millió dollárt csak az országban, világszinten már most 142 milliónál tart, ami a várakozások fölött van, a szakértők 40 millió körüli bevételt jósoltak az óriásmajomnak, meg persze Tom Hiddlestonnak, Samuel L. Jacksonnak és Brie Larsonnak. Úgyhogy a stúdió most egy kicsivel talán még jobban ráfekszik a következő rész előkészületeire: a tervek szerint ezután mindent bedobnak, amijük van, és egy filmben csap össze King Kong és Godzilla.

Amerikában is Logan a második helyezett, a Tűnj el! pedig csak a múlt héten volt meglepetés, már senkit nem lep meg, hogy az apró költségvetésű horror továbbra is tarol: 4 és félmillióból készült, eddig 111 milliót hozott.Persze a listát három hollywoodi akció-blockbuster vezeti, a trendeknek megfelelően mindhárom egy már ismert brand folytatása. A Kong: Koponya-sziget a King Kong-történetet mondja el máshogyan, mint korábban, kritikusunk szerint borzasztó rosszul, de ez is elég volt 50 ezernél több nézőre, ami azért nem egy kimagasló szám. Főleg ahhoz képest nem, hogy alig több a már második hete játszott Logan – Farkas e hétvégi 44 ezres eredményénél. 

Ne maradjon le semmiről!