Boldogtalanok lehetünk a földi paradicsomban

Maria Schrader színésznőként az Aimée és Jaguárból lehet ismerős, de játszott Stasi-ügynököt is a Deutschland 83-ban, rendezőként pedig a Stefan Zweig: Búcsú Európától a második filmje. Schrader élettársával, a rendezőként szintén aktív Jan Schomburggal írta a film forgatókönyvét, és a Goethe Intézet meghívására Budapestre jöttek a magyarországi bemutatóra.

A hannoveri Schrader fiatalon Bécsben tanult, és akkor, 1986-ban át is ugrott Budapestre egy éjszakára, de azóta nem járt a városban, most viszont örömmel fedezte fel, hogy a budapesti bulinegyed a harminc évvel ezelőtti Bécsre emlékezteti. Stefan Zweigről, az írók szerepéről és a film történelmi hátteréről beszélgettünk, és egy kérdésben még nem is értettek egyet.

Kinek az ötlete volt, hogy Stefan Zweigről csináljanak filmet?

Egy francia producer, Denis Poncet keresett meg ezzel, ő azóta sajnos meghalt, de a filmet neki dedikáltuk. Igaz, ő még egészen másmilyen filmre gondolt: Stefan Zweig rendkívül népszerű Franciaországban, és ő az író második felesége, Lotte szemszögéből szerette volna elmesélni a történetet. Elkezdtem hát olvasni Zweig utolsó éveiről, és minden érdekesnek és ellentmondásosnak tűnt vele kapcsolatban, ezért megkértem Jant, segítsen a kutatásban, és hogy találjuk ki, milyen filmet csináljunk róla. Minél többet olvastunk róla, annál izgalmasabbnak tűnt a téma. Talán a Csillagórák című történelmi miniatűrjei is inspiráltak bennünket, mindenesetre arra jutottunk, hogy apró pillanatokat szeretnénk elkapni az életéből, és számomra itt született meg maga a projekt. Ezután kezdtünk a száműzetésre koncentrálni, Zweig külföldön bejárt útjára, és az ott hozott döntéseire.

Sok német író kényszerült külföldre Hitler uralma idején, Thomas Manntól Bertolt Brechtig, néha regényesebb életúttal, mint Zweig. Miért volt érdekes pont róla filmet forgatni?

Szerintem Zweig száműzetésben töltött évei sok szempontból szélsőségesebbek, mint a többieké. Mann mellett ő volt talán a leghíresebb élő német író akkoriban, mindenütt ünnepelték, ahogy azt a film is bemutatta. Politikusok fogadták, a könyveit az összes dél-amerikai országban kiadták, ugyanakkor ott az ellentmondás, hogy a világhír ellenére nem publikálhat a saját anyanyelvén, és a hazájában elégették a könyveit. Aztán radikális pacifista volt, és nem mondott olyanokat, mint Thomas Mann, aki New Yorkba érkezve azt nyilatkozta, hogy

ahol én vagyok, ott van Németország.

Zweignek nem volt ilyen erős kapcsolata a hazájával, máshogy tekintett rá. Az ő kapcsolata erősebb volt Európával, és ezért gondolom, hogy a filmünk is egy szerelmi történet valójában, Zweig és Európa között. Ma őt tartják az Európai Unió egyik szellemi előfutárának, mégis paradicsomi környezetben figyeli távolról, ahogy a kontinens épp elpusztítja saját magát. Talán ez is közrejátszott abban, hogy végül ilyen drasztikus módon vetett véget az életének: már csak néző lehetett, és semmi ráhatása nem volt, mi történik Európában, mi van a barátaival és munkatársaival, tehetetlen volt, érzelmileg túlságosan kötődött egy iszonyú távoli dologhoz. És annak ellenére öngyilkos lett, hogy tényleg biztonságos távolban volt a valódi történésektől. Mindez rengeteg kérdés felvethet.

Azok a jelenetek, melyeket megörökítettek Zweig életéből, mennyire valósak? Például van egy jelenet, valahol a brazil őserdő mélyén, ahol egy kisváros polgármestere fogadja Zweiget, és egy zenekar a tiszteletére eljátssza a Kék Duna keringő igencsak groteszk verzióját.

Jan: Felosztottuk a jeleneteket, ezt például én írtam. A legtöbb jelenet megtörtént a valóságban is, pár eltéréssel. Ez a konkrét esemény például egy börtönben történt meg pár évvel korábban, és az osztrák himnuszt játszották el, nem a Kék Duna keringőt, de a többi teljesen valós. Rengeteget kutattunk a filmhez, például a PEN Club kongresszus jegyzőkönyvét hónapokig kerestük mindenféle egyetemeken, mire kiderült, hogy ott volt Berlinben, tőlünk pár sarokra egy régi könyvtárban.

Maria: Az egész munka legjobb részei ezek voltak. Például egy houstoni könyvtárral levelezni, amely kézzel írott leveleket tárol, és amikor írtunk nekik, hogy melyik konkrét évből pontosan mi kellene, visszaírtak, hogy találtunk valamit az 5-ös szint 164-os fiókjában, mikrofilmen vagy szkennelve szeretnék? Szóval régi könyvtárakkal voltunk kapcsolatban, a New York Times archívumát néztük át, és természetesen született egy sereg könyv is Zweigről. Számunkra Alberto Dines Halál a Paradicsomban című könyve volt a leghasznosabb, amely a brazíliai életéről szól, elképesztő részletességgel. Mostanra a könyvespolcunk is tele van Zweigről szóló könyvekkel. És pont, amikor elkezdtünk dolgozni, mintha valamiféle Zweig-reneszánsz indult volna el, így kiadták a dél-amerikai levelezését, vagy az első felesége, Friderike feljegyzéseit.

A filmben egy elég hosszú jelenetben teljes egészében hallhatunk egy kongresszusi beszédet, miért ragaszkodtak ehhez?

Maria: Tudtuk, hogy Zweig ott volt a Buenos Aires-i A PEN Club kongresszuson díszvendégként. Aztán megtaláltuk egy másik német író, Emil Ludwig beszédét, amely szerepel a filmben, és nagyon nagy hatást gyakorolt ránk, még ennyi idő elteltével is. Később pedig megtaláltuk Zweig levelét, amelyben arról számol be, mennyire kényelmetlenül érezte magát Ludwig beszéde közben, és azt gondolta, hogy érzéketlenség és csak a résztvevők hiúságát simogatja, hogy a világ másik felén az írók a saját lelkiismeretük megnyugtatásaként megveregetik egymás vállát, és aztán hazamennek. Mi pedig egyből azt gondoltuk, hogy ez igen, ez kell nekünk.

Jan: Azt is írta, hogy amikor lefotózták, ahogy a kezébe temeti az arcát, akkor valójában kínosan érezte magát, hogy ott kellett ülnie a beszéd közben a pódiumon, miközben az újságokban azzal jelent meg a fénykép, hogy Zweig sír, akkora hatást gyakorolt rá Ludwig beszéde.

Maria: Ezért gondoltuk, hogy az egész beszédet és a procedúrát berakjuk a filmbe, hogy megmutassuk, hogy érezte magát. Számos rétege van ennek: nem tudhatjuk, kinek van igaza, ki viselkedik megfelelően. Egy nagyon kicsit végül húztunk belőle, de így is hallható a filmben a beszéd nagy része.

Azt is meg akarták mutatni a jelenettel, hogy mennyit változott a világ a harmincas évek óta, amikor még fontosabb volt egy író szerepe?

Maria: Szerintem most újra egyre fontosabb az írók szerepe. Például Paul Auster nemrég felolvasókörúton járt Németországban, mindenütt telt ház előtt, tényleg ezrek voltak kíváncsiak rá, és ő mondta, hogy a tavalyi választások után már szeretne a PEN Club elnöke lenni. A szervezet láthatóan áttette a hangsúlyt arra, hogy segítsenek a bebörtönzött írókon, és hasonló tevékenységekre, még ha tény az is, hogy nincsenek ma már ilyenek, hogy a nagy emberek összegyűlnek egy kongresszuson, hogy okosakat mondjanak.

Jan: Egyre több helyen láthatjuk, hogy írókat vagy újságírókat lehetetlenítenek el, és most is egy olyan országban vagyunk, amelyben megfigyelhetők törekvések az utóbbira. De az tényleg látható, hogy nem feltétlenül az írók szavára figyelnek oda az emberek, hanem inkább filmsztárokéra vagy zenészekére. Nálunk például ott van Til Schweiger, az egyik legnépszerűbb német színész, aki a menekültválság idején aktívan tett a menekültek befogadásáért, még otthont is építtetett nekik.

Maria: Nem tudom, hogy tényleg kisebb jelentőségük van-e az íróknak. Itt van például Slavoj Žižek, őt nevezhetjük írónak is, és nagyon sokan figyelnek arra, amit mond, olvassák a szövegeit, mint ahogy sok egyéb íróét is.

Jan: Igen, de akkor sincs már akkora szavuk, mint a háború előtt volt. Ma már egy írót nem kezelnének olyan popsztárként, ahogy Zweiget hurcolták körbe Brazíliában. (Ebben végül egyetértenek.)

Az, hogy Zweig osztrák volt, jelentett valami különbséget a film német illetve osztrák fogadtatásában?

Maria: Mindkét országban sikeres volt a film, de arányaiban Ausztriában többen nézték meg. Egyrészt maga Zweig miatt, másrészt pedig azért, mert a főszereplő, Josef Hader nagyon híres Ausztriában. Eleinte a producerek és ő is idegenkedtek az ötlettől, hogy ő játssza Zweiget, mert ő egy komikus valójában, de olyan elképesztően jó kritikákat kapott a filmre, hogy az nagyon segített nekünk. Több mint 60 ezren látták Ausztriában, ami egy nagyon magas szám ott.

Miken dolgoznak jelenleg?

Jan: Nagyon sok mindenen. Maria elsősorban színész, és neki sok kötelezettsége van: játszik egy BBC-minisorozatban, ezt talán el lehet már mondani, aztán játszik egy mozifilmben, majd hónapokig Afrikában forgat egy német sorozat kedvéért.

Csak nem a Deutschland 83 (Volt egyszer két Németország) folytatása lesz az?

Jan: De igen, ennek Deutschland 86 lesz a címe, és Mariának még fontosabb szerepe lesz, mint az első évadban. Ugye milyen szépen dohányzott benne?

Maria: A sorozat legalább fele Afrikában játszódik majd, és most már az Amazon is beszállt a produkcióba, úgyhogy még komolyabb lesz. És remélhetőleg jövőre ismét rendezek egy filmet: opcióm van egy kortárs regényre, elég más lesz, mint ez a film. Jannak pedig nemrég jelent meg az első regénye, és most írja a másodikat, szóval van dolgunk elég.