Végre tényleg megérkezett A Setét Torony előzetese

2017.05.03. 11:38

Az első tervek szerint már 2013-ban be kellet volna mutatni a filmet, de aztán az is kérdéses volt, egyáltalán megvalósul-e a projekt. Most pedig megérkezett az első előzetes az Idris Elba és Matthew McConaughey főszereplésével készült Stephen King-adaptációhoz.

A Setét Torony Stephen King összesen nyolc kötetből álló, harminc év alatt megjelent fantasy-, sci-fi- és horrorelemeket keverő sorozata, amelynek különféle mozgóképes adaptációiról már évek óta beszélnek - mostanra jutott odáig a dolog, hogy már biztos egy film bemutatódátuma, és megjelent az első előzetes is.

A film három főszereplő kalandjairól szól: egy Jake nevű kisfiú keresi fel A Setét Torony védelmezőjét (Idris Elba), aki azért küzd, hogy a Fekete Ruhás Ember (Matthew McConaughey) ne tudja elpusztítani a tornyot, ami minden ismert világ középpontja, mert különben az emberek világán is eljönne a pokol. 

A filmet az "eredeti", norvég Tetovált lány-adaptáció forgatókönyvírója, az Egy veszedelmes viszony című  Alicia Vikander–Mads Mikkelsen-film rendezője, Nikolaj Arcel rendezi, és nem hagyományos regényadaptáció lesz: bár persze átveszi a könyvek rengeteg alapötletét, a készítők elmondása szerint inkább az azokban leírt cselekményt folytatja majd.

A filmet július 27-én kezdik vetíteni a mozik, várhatóan Magyarországon is ekkortájt lesz látható.

Ne maradjon le semmiről!