Megint Terminator lesz Arnold Schwarzenegger

2017.05.21. 10:43 Módosítva: 2017.05.21. 10:45

Kalifornia állam exkormányzója Cannes-ban adott interjút a Screen Dailynek, amiben elárulta, hogy elkezdődtek a munkálatai egy új Terminator-filmnek, amiben a fémvázra húzott élőszövetet ismét ő alakítja majd, a producere pedig az első két filmet rendezőként (is) jegyző James Cameron lesz. Schwarzenegger szerint a forgatókönyv még nincs készen, de Cameronnak nagyon jó ötletei vannak, ő pedig habozás nélkül igent mondott.

2N8A6697

További infómorzsák ugyaninnen:

  • A Conan-reboot sem halott, csak át kell dolgozni. "Az a terv, hogy lesz folytatás."
  • Feltámadt a Triplets (Hármasikrek) is, amit az 1988-as Ikrek óta igyekeznek tető alá hozni, de nagyon úgy tűnik, hogy a Schwarzenegger-DeVito komédia folytatásának forgatása még idén elkezdődik. "Egy hónap múlva készen lesz a forgatókönyv, Danny DeVito és Eddie Murphy is szerepel benne."
  • A Netflix kontra Hollywood vitában Schwarzenegger a streamingcég oldalán áll, szereinte ideje volt, hogy valaki kicsit felkavarja az állóvizet. "Nagyon szeretnék velük együtt dolgozni, remélem, összejön."