Kiakadtak az emberek, amiért csak nőknek tartanak filmvetítéseket Amerikában

2017.05.29. 13:31

Az Alamo Drafthouse Cinema nevű cég különleges vetítéssorozatot talált ki a Wonder Woman c. film miatt, de végül nem kicsi felháborodás lett a vége a New York Times szerint. A Wonder Woman az első 21. századi szuperhősfilm, amiben nem csak a főhős, hanem a rendező is nő, éppen ezért öt darab vetítést hirdettek meg a filmnek, amire kizárólag csak nők mehetnek be. Természetesen az akciót egyik oldalról elismerés, másik oldalról ordas felháborodás fogadta.

Az akció bevételeit a Planned Parenthood nevű egészségügyi nonprofit szervezetnek ajánlották fel, akik többek között abortuszklinikákat tartanak fenn. A vetítésen csak olyanok vehetnek részt, akik nőnek tartják magukat, és még a moziban dolgozók is mind nők lesznek.

A közösségi felületeken elég sokan felháborodtak, hogy ha mondjuk a Thor 3 miatt kizárólag férfiaknak tartanának vetítéseket, akkor rögtön óriási botrány lenne belőle. A panaszkodók mellett azonban többen is felhívták rá a figyelmet, hogy közben pillanat alatt elkapkodták az összes jegyet, sőt, a brooklyni vetítésre egy óra alatt elment az összes.

A szervezőcég egyébként a kritikák és támogatások hatására úgy döntött, hogy még egy genderspecifikus Wonder Woman-vetítést tartanak, és terveik szerint a jövőben még több ilyet szeretnének országszerte. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy különleges eseményt terveznek egy-egy film köré, korábban háborús veteránoknak és aktív katonáknak is szerveztek hasonlót.

Ne maradjon le semmiről!