gi

Oscar-díjas filmrendező jön Kecskemétre

2017.06.19. 19:05

Michael Dudok de Wit, az Oscar-jelölt A vörös teknős rendezője is Kecskemétre látogat a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. 

MV5BYTY2NzQ2MzEtZGY0Ny00MjI1LTgwNDUtZTZjZjc4NGZmMGRmXkEyXkFqcGde

A Franciaországban élő holland rendező 2000-ben Apa és lánya című rövidfilmjével Oscar-díjat nyert. Első egészestés animációja, A vörös teknős a Hajao Mijazaki által alapított, legendás Ghibli Studio megbízásából készült el kilenc év alatt. A francia-japán koprodukcióban gyártott film munkálatain nemzetközi stáb dolgozott, köztük a Kecskemétfilm Kft. munkatársai. A 80 perces animációs film nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták, de a teljes színezése is itt zajlott.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában különdíjat nyert alkotás 2017-ben bekerült az Oscar-díjra nevezett animációk közé is. A 13. KAFF európai versenyprogramjában is szereplő rajzfilm egy hajótörött férfi és egy óriás teknős különös kapcsolatát meséli el lenyűgöző látványvilággal.

A filmet egyébként mi is imádtuk, sőt tökéletesnek neveztük. Azt írtuk róla: „A vörös teknős a legelső percében magával ragad, és szűk másfél órán keresztül bombázza az embert hol megindító, hol lélekemelő, hol megható, hol gyomorszorítóan izgalmas, hol végtelenül szomorú, hol pedig gyönyörű szép dolgokkal. Olyan film ez, ami miatt az ember nagyon sajnálja, hogy mára közhelyekké váltak az olyan kifejezések, mint az »érzelmi hullámvasút« vagy a »varázslatos«: csak nagyon ritkán tűnik annyira indokoltnak a használatuk, mint most.”

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) huszonhét országból több mint négyszáz filmet vetítenek június 21. és 25. között. Az idei díszvendég Ausztrália lesz, amelynek animációs művészetét egy öt blokkból álló válogatás mutatja be.

A nagyközönség számára a főtéren idén is lesznek esti vetítések. Dargay Attila tiszteletére mutatja be a fesztivál a Vukot, a Kodály-évfordulóra tekintettel pedig egy klasszikus, a Háry János is szerepel a programban, ezt követi majd június 24-én este az Oscar-díjra jelölt animációs film, A vörös teknős.

Ne maradjon le semmiről!



  • Tippek
  • Lakáshitel