Kirúgták a Han Solo-film rendezőit

2017.06.21. 09:03

A Han Solo korai éveiről szóló spinoff filmnek még be sem fejezték a forgatását, de a rendezői poszton máris váltani kellett, kreatív véleménykülönbségek miatt.

A filmet február 20-án kezdték forgatni, mostanra viszont a két rendező, Phil Lord és Christopher Miller annyira összekülönbözött Kathleen Kennedyvel, a Lucasfilm elnökével, hogy a cég végül úgy döntött, más rendezővel fejezik be a filmet. Jelenleg még az sem biztos, hogy egyáltalán feltüntetik-e a nevüket a kész film stáblistáján, mert az, hogy forgatás közben távozik a rendező, nagyon ritka eset.

Mindkét fél kreatív véleménykülönbségeket emleget, és az újságok tudni vélik, hogy a szabadsághoz szokott két rendező korlátozva érezte magát, ezért az első naptól kezdve feszült volt a viszony Kennedyvel, melynek végül az lett a vége, hogy A Lego-kalandot, a 21 Jump Streetet és folytatását jegyző rendezőpárosnak csomagolnia kellett, és a Variety forrásai szerint Ron Howard (Egy csodálatos elme, A Da Vinci-kód, Inferno) veheti át a projektet.

A Han Solo-filmről azt lehet tudni, hogy az első Csillagok háborúja-film előtti időkre koncentrál, és Harrison Ford helyett Alden Ehrenreich alakítja majd Solót, akinek a 18 és 24 éves kora közötti életszakaszát dolgozzák fel: kiderül, hogyan találkozott Chewbaccával, és hogyan szerezték meg hajójukat, a Millennium Falcont. Szerepel még a filmben a Lando Calrissiant alakító Donald Glover, továbbá Woody Harrelson, Thandie Newton, Phoebe Waller-Bridge, Michael K. Williams, Ian Kenny, Emilia Clarke és Joonas Suotamo.

Ne maradjon le semmiről!