22 milliárd forintra perelték Tolkienék a Warner Brost

J.R.R. Tolkien hagyatékának kezelői megállapodtak a Warner Bros. filmstúdióval a 2012-ben indított 80 millió dolláros (22 milliárd forintos) szerzői jogi per lezárásában.

A pert a Tolkien-hagyaték A hobbit és A Gyűrűk Ura néhai szerzőjének művei nyomán készült online termékek – például játékok, csengőhangok, szerencsejáték – szerzői jogai miatt indította.

A megállapodást, amelyet pénteken nyújtottak be egy Los Angeles-i bíróságra, a Tolkien-hagyaték képviselői, a HarperCollins könyvkiadó, a Time Waner, a New Line Cinema és a Saul Zaentz Co. írta alá. Az egyezség egyúttal a Warner Bros. és Zaentz ellenkereseteit is rendezte. A megállapodás részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra, írja az MTI.

A Warner Bros. szóvivője, Paul McGuire hétfői közleménye szerint a felek megelégedésére barátságosan oldódott meg az ügy, és a továbbiakban örömmel várják az együttműködés lehetőségeit. Bonnie Eskenazi, a Tolkien-hagyaték és a HarperCollins egyik ügyvédje csaknem azonos szövegű közleményt adott ki.

A szerzői jogi keresetet 2012 novemberében nyújtották be a bírósághoz. Az 1973-ban, 81 évesen elhunyt brit író irodalmi örökségét kezelő örökösök „morálisan megkérdőjelezhetőnek” ítélték A Gyűrűk Ura- és A hobbit-filmek digitális marketingjét, például egy online szerencsejátékot. A hagyaték gondozói 80 millió dollárra perelték a Warner Bros. stúdiót, a New Line stúdiót és a jogtulajdonos Saul Zaentz produkciós céget. 

A Tolkien-hagyaték gondozói szerint a producerekkel kötött megállapodás nem terjedt ki az elektronikus jogokra, csupán a tárgyiasult termékekre, így a filmes figurák, a filmhez kötődő ruházat forgalmazására vonatkozott. Álláspontjuk szerint a digitális szerencsejátékok már nem sorolhatók ebbe a kategóriába, ráadásul azok az elkötelezett Tolkien-rajongókat is felháborították, ami „nem orvosolható károkat” okozott Tolkien hagyatékának. 

A Gyűrűk Ura és A hobbit című művek nyomán Peter Jackson rendezésében forgatott két trilógia mintegy 2,9-2,9 milliárd dolláros bevételt hozott a Box Office Mojo adatai szerint.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59