Tényleg elkészül a Queenről szóló film

Hosszú hánykolódás után végre megvalósul a Queen-film. Korábban is írtunk már róla, hogy szeretnének egy filmet készíteni Freddie Mercury, illetve a Queen együttes karrierjéről, azonban a dolog nagyon nehezen akart összejönni. Eredetileg Sacha Baron Cohen volt kinézve a szerepre, aki viszont nem tudott megegyezni a zenekar még élő tagjaival, így távozott a projektből

Ezek után évekig csend volt a film körül és tavaly novemberben jelentek meg azok a pletykák, amik arról szóltak, hogy a Mr. Robot című sorozattal befutott Rami Malek alakíthatja Mercuryt a filmben. Ez az információ akkor Bryan Singertől (X-Men filmek rendezője) érkezett, vagyis sejteni lehetett, hogy köze lesz a projekthez. 

Most a Queen hivatalos oldalán megerősítették, hogy készül a film, Rami Malek lesz a főszereplő, Bryan Singer pedig a rendező. A tervek szerint szeptember közepén kezdődik a forgatás Londonban.

A forgatókönyvírókról vagy a történetről egyelőre keveset tudni, a Queen oldalán megjelent közleményben azt írják, hogy a legendás londoni Live Aid koncert mindenképpen szerepel a filmben. Korábban azt lehetett hallani, hogy az együttes tagjai egy családbarát filmet szeretnének, ami nem Mercury szexualitására vagy a hírnév árnyoldalára fog koncentrálni.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

6 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59