Hetven felett már minek letenni a cigit?

162534
2017.07.19. 15:05

Európában Catherine Deneuve az, aki Hollywoodban Merly Streep. Körülbelül az egyetlen színésznő, aki hatvan, sőt Deneuve esetében hetven felett is folyamatosan mozifilmek főszerepeit játszhatja. Ráadásul ezek a szerepek nemcsak anya- vagy nagymamafigurák, hanem összetett, érdekes nők, akik önmagukban izgalmasak, nem azért, mert valakinek a rokonai. Deneuve csak 2017-ben három mozifilmben és egy rövidfilmben játszik, ezek egyike az Én és a mostohám. Több mint ötven év filmszínészettel és többtucatnyi filmmel a háta mögött is ennyire aktív. Azt mondja, hogy máig érdeklik az újabb és újabb rendezők elképzelései, máig örömet okoz neki szándékaik megértése és megvalósítása. Még az sem baj, ha időnként megbuknak.

Az Én és a mostohámmal nem fognak. Nem mintha annyira eredeti történettel lenne dolgunk, sőt, a film fordulatai, a szereplők sorsának alakulása egészen könnyen kitalálható. De Martin Provost rendező-forgatókönyvíró jó érzékkel rájött arra, hogy neki nem is kell itt nagyot villantania, elég, ha rábízza magát két főszereplőjére, Deneuve-re és a mostohalányát játszó Catherine Frotra. Ő Magyarországon nem annyira ismert, de a franciáknál Deneuve-höz hasonlóan sztár. És ők ketten szépen meg is oldják, hogy az Én és a mostohám nagyon is vállalható mozi legyen.

A film eredeti címe Sage femme, vagyis szülésznő. Ez a közel ötvenéves Claire (őt játssza Catherine Frot) foglalkozása, vagyis jóval több, mint foglalkozás. Neki ez hivatás, aminek minden pillanatát élvezi, és amiben egészen kivételesen jó. Legyen szó egy csecsemő nyakára tekeredett köldökzsinórról, egy rettegő és bizalmatlan anya megnyugtatásáról vagy szoptatási nehézségekről, ő mindig kompetens, segítőkész, megnyugtató. A magánéletében már kevésbé sikeres, orvostanhallgató fiát egyedül nevelte fel, a férfiak maximum egy morcos elutasításra számíthatnak tőle. A telekszomszédja (vagyis inkább hobbikertszomszédja), a kamionos Paul (Olivier Gourmet) azért így is próbálkozik, ő már csak egy ilyen kitartó típus.

Ebben a helyzetbe robban be Claire egykori mostohája, pontosabban az a nő, aki egykor elszerette az apját az anyjától, hogy aztán jól otthagyja. Béatrice (Catherine Deneuve) mindenben Claire ellentéte, képtelen bármilyen felelősség vállalására, minden napból ki akarja szipolyozni, amit csak lehet. Iszik, dohányzik, marhahúst és sült krumplit fal, ha meg pénz kell neki, akkor vagy kölcsönkér, vagy szerencsejátékot játszik. Az egészséges életmód szele a legkevésbé sem érintette meg, nem is érti, miért kéne hetven felett letenni a cigit. Egy bőröndből él, de a megjelenésre mindig kifogástalan. Nemcsak lakása vagy kocsija, de néhány ékszeren kívül semmilyen vagyontárgya nincs. És most bajban van, a segítséget pedig Claire-től várja. Attól a Claire-től, akit mélyen megbántott, akinek, ha nem is az egész életét, de a gyerekkorát mindenképpen tönkretette.

A keserédes szembenézés számokban

en es a mostoham b1

IMDb: 7,2

Rotten Tomatoes: 94%

Index: 7/10

Ahogy az ilyen történeteknél lenni szokott, végül már nem egyértelmű, hogy ki segít kinek.

A főszereplők elkezdenek hatni egymásra, alakítják, szembenézésre késztetik egymást. Bár eleinte úgy tűnik, hogy a mindig szolgálatkész és kötelességtudó Claire az, aki a nagyvonalúbb, később már nehéz eldönteni, hogy ki is a valódi hős ebben a történetben. Catherine Deneuve és Catherine Frot nagyszerűen illenek egymáshoz, ahogy Claire és Béatrice a történetben, úgy ők is a legjobbat hozzák ki egymásból. Soha nem késő egy kicsit javítani magunkon – mondja a film, ami mégsem nyálas, cukormázas vagy hurráoptimista. Végig mértéktartó és keserédes marad, egyedül a szülést, a születést bemutató, folyton ismétlődő jeleneteket éreztem a kelleténél rózsaszínebbnek.

Mindemellett az Én és a mostohám irgalmatlanul hosszúra sikeredett. Nincs benne semmi, de semmi, ami indokolná a kétórás játékidőt. Sok benne az üresjárat, az önismétlés, sokkal jobban működött volna másfél órában.

Úgy tűnik, hogy Martin Provost annyira beleszeretett a színésznői valóban nagyszerű játékába, hogy képtelen volt bármelyik jelenettől megválni.

Pedig az olyan közhelyparádék, mint a közös éneklés a kamionban, teljesen feleslegesen terhelik ezt az egyébként szép filmet.

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Hírek