Nyitott házasság ihlette a Wonder Womant

"A Wonder Woman-filmek olyanok, mint a buszok: évmilliókat vársz rájuk, aztán kettő jön egyszerre" – írta viccesen az egyik kommentelő az október végén mozikba kerülő Professor Marston & the Wonder Women előzetese alatt. A film a képregényhőst megálmodó dr. William Marstonról és két múzsájáról szól.

A Harvardon végzett amerikai pszichológus részt vett a modern hazugságvizsgáló fejlesztésében, a második világháború évei alatt, 1941-ben, pedig megteremtette Wonder Womant. A képregényhős alakjára a felesége, Elizabeth, valamint az az Olive Byrne volt a legnagyobb hatással, aki előtt a házaspár megnyitotta a párkapcsolatát.

Az izgalmas szerelmi felállásról szóló filmben az álnéven alkotó Marstont (a képregényeken: Charles Moulton) Luke Evans alakítja, akit például Az ismeretlen Drakulából, valamint A szépség és a szörnyetegből lehet ismerni, a feleségét a Christine-ben és a Vicky Cristina Barcelona című Woody Allen-filmben remekelő Rebecca Hall játssza, közös partnerüket pedig a Neon démon Gigije, illetve A sötét ötven árnyalata Leilája, azaz Bella Heathcote testesíti meg.

A filmet Angela Robinson rendezte, ő írta a forgatókönyvet is, rendezőként pedig jegyez például egy True Blood részt. A szerelmi háromszöget és Wonder Woman születését feldolgozó történethez végre előzetes is érkezett:

A Professor Marston & the Wonder Women október 27-én kerül majd az amerikai mozikba, a nyár elején bemutatott Wonder Woman-filmről pedig itt írtunk részletesebben.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59