Visszatérnek a szörnypofozó óriásrobotok

A szerkesztőségünket erősen megosztó, rendszerese vitákat szító, szerintem meg egyszerűen zseniális Tűzgyűrű kapott egy folytatást, amit sajnos nem Guillermo Del Toro rendez, hanem Steven S. DeKnight. A főszereplő Az ébredő Erőből meg az Idegen arcokból ismerős John Boyega lesz (Jól értem, hogy ő lesz a fiatal Stacker Pentacost? Rosszul, mert elvileg a fiát játssza.), és most egy pici trélerben meg is nézhetjük, hogy mit várhatunk.

Az első részből (és a Portal-játéksorozatokból) is ismerős mesterséges intelligencia narrálja ezt a tulajdonképpen reklámfilmet arról, hogy csatlakozni kell a Jaeger-forradalomhoz, a végén pedig feltűnik Boyega is, arcszőrzettel és pont olyan akcentussal, mint Idris Elba az előzőből. Olyan sokat nem tudunk meg, tényleg csak egy kampányfilmnek tűnik, de aki bírta az első részt, annak garantált a libabőr.

Az első rész arról szólt, hogy a világot egy mélytengeri dimenziókapuból érkező szörnyek (kaijuk) támadják meg, az emberiség pedig óriásrobotokkal (ezek a jaegerek) veszik fel ellenük a harcot. Egy ilyen robotot egyszerre két ember irányít, akik között szinte telepatikus kapcsolatnak kell kialakulnia, hogy elkormányozzák ezeket a vasbehemótokat. A Tűzgyűrű fenn van Netflixen, érdemes bármikor megnézni.

A Pacific Rim: Uprising 2018. február 23-án érkezik az Egyesült Államokba, magyar premier egyelőre nem ismert.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59