Enyedi Ildikó is zsűrizik a velencei filmfesztiválon

Enyedi Ildikót, a Testről és lélekről rendezőjét is beválogatták a velencei filmfesztivál zsűrijébe, szúrta ki az Origo Filmklub. Utoljára 15 éve volt magyar tagja a zsűrinek, 2002-ben Kovács László operatőrt hívták meg zsűrizni a fesztiválra.

A zsűri elnöke idén a négyszeres Oscar-jelölt Annette Bening lesz, aki az Amerikai szépség, A gyerekek jól vannak, illetve a Támad a Mars! című filmekben szerepelt. Utoljára 11 évvel ezelőtt fordult elő, hogy nő volt zsűrielnök a filmfesztiválon, 2006-ban Catherine Deneuve volt a zsűri elnöke Velencében.

Enyedi és Bening mellett idén Rebecca Hall színésznő (A tökéletes trükk, Christine, Vasember 3), Edgar Wright rendező (Scott Pilgrim a világ ellen, Nyomd, Bébi, nyomd!), Anna Mouglais francia színésznő (Coco Chanel és Igor Stravinsky, Bűnügyi regény), Michel Franco mexikói rendező és producer (Después de Lucía, Chronic), David Stratton ausztrál filmkritikus, Jasmine Trinca olasz színésznő (A fiú szobája, Gunman) és Yonfan hongkongi rendező (Könnyek hercege) lett a zsűri tagja.

Enyedi Ildikó nem először lesz ott a velencei filmfesztiválon, a Bűvös Vadász 1994-ben olyan filmekkel versenyzett, mint a Született gyilkosok, az Eső előtt és a Mennyei teremtények. Akkor David Lynch volt a zsűri elnöke.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59