James Cameron új Terminátor-trilógián dolgozik

Teljesen megújítaná a Terminátor-franchise-t James Cameron, írja a Screenrant. Cameron ráadásul nem akárkivel készül ismét dicsőségre vezetni a franchise, rendezőnek megnyerte azt a Tim Millert, aki a Deadpoolnak köszönhetően elég keresett rendezőnek számít most éppen Hollywoodban.

Cameron egy interjúban arról beszélt, hogy Miller filmje egy Termintátor-trilógia első része lesz, és azért bízik ebben annyira, mert szerinte rengeteg olyan technológiai vívmány van ma már, amit a korábbi filmek megjósoltak. Cameron annyira komolyan gondolja a terveit, hogy éppen a Terminátor márka jogainak visszaszerzésén dolgozik, ami nem csoda, hiszen neki köszönhetően vált halhatatlanná az első két film.

Azt egyelőre nem tudni, hogy rengeteg folytatás és összegubancolódott idősíkok miatt az új trilógia pontosan hogyan kapcsolódik majd az eddigi filmekhez azon kívül, hogy Arnold Schwarzenegger valamilyen módon részt vesz majd a munkában. Persze nem szabad elfeledni, hogy ez a harmadik alkalom, hogy rögtön trilógiával élesztenék fel a franchise-t, de az eddigi két alkalom csúnyán elbukott, hiszen sem a 2009-es Megváltás, sem a két évvel ezelőtti Genisys nem tudott annyi nézőt érdekelni, hogy a stúdió trilógiaként folytassa a történetet.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59