Nem kellett a magyaroknak Stephen King Setét tornya

2017.08.07. 16:17

Két könyvadaptáció csapott össze a hétvégén a magyar mozikban és meglepő módon nem a Stephen King regényfolyamából készített Setét torony jött ki belőle győztesen. Hanem a Minden, minden, ami Nicola Yoon, itthon 2016-ban megjelent ifjúsági regényéből készítettek és arról szól, hogy egy világ életében szobába zárt 18 éves lány, hogyan szeret bele a szomszédba költöző srácba és deríti ki az igazságot a betegségéről. Erre összesen 44.849 jegyet adtak el a hétvégén, amivel könnyedén szerezte meg az első helyet.

A setét torony sikeréhez nem volt elég, hogy Matthew McConaughey és Idris Elba játsszák a két főszerepet és tűnt menőnek a neo-western világ, amiben játszódik. Így is csak 29.467 nézője akadt a filmnek, amitől biztosan többet remélt a forgalmazó. Az Egyesült Államokban az utóbbi időben a stúdiók szeretik a túlságosan negatív kritikákra fogni, ha egy szuperprodukció a várakozások alatt teljesít. Az biztos, hogy a magyar sajtóban sem írtak túl sok kedveset a filmről, az Indexes kritikában például ez szerepel:

a film félkésznek tűnik, egy olyan, jó drága tévéfilmnek (60 milliós a büdzsé), amit megfuttatnak valamikor karácsony környékén, és ha jól nézik, akkor lesz belőle sorozat. Ebből nem lenne.

Ezek után nehéz abban bízni, hogy majd a kedvező szóbeszéd hatására kap szárnyra a film.

Az első helyen szereplő Minden, minden sem sikerült jól, kritikánkban olvasható, hogy a végeredményből túlságosan hiányzik az életszerűség, ráadásul a történet közepébe állított helyzettel, csak egy mesebeli, rózsaszín szemüvegen keresztül tud foglalkozni a film. Azt is megemlítettük, hogy a célközönség pontosan egy ilyen történetet vár tőle, úgyhogy nem is a siker a meglepő, hanem az, hogy sikerült megelőzni a Setét tornyot.

Más nagy bemutató nem volt a héten, így még a listáról azt érdemes kiemelni, hogy a Gru 3 csendben átlépte az 500 ezres látogatószámot, az év legnézettebb filmje a magyar mozikban és első helyét valószínűleg meg is őrzi az év végéig, amikor is jön a legújabb Star Wars-film.

Az Egyesült Államokban ez volt a nyár leggyengébb hétvégéje

Amerikában sikerült az első helyen nyitnia a Setét toronynak, bár a Columbia stúdió vezéreinek így sem lesz túl őszinte a mosolyuk, ugyanis a kezdő hétvége végösszegének még a 20 millió dollárt sem sikerült elérnie. Igaz, hogy blockbusterekhez képest a 66 milliós gyártási költség nem számít különösen soknak, de ilyen kezdés után, még a szolid büdzsével is nehéz lesz nyereségesen kiszállni a projektből. Az amerikai sajtó feltörölte a padlót a filmmel, jövő héten kiderül, hogy a nézők milyen hírét viszik majd az adaptációnak.

Más nagyobb bemutatót nem is időzítettek a hétre, viszont a Zero Dark Thirty rendezőjének, Kathryn Bigelow-nak a legújabb filmje, a Detroit, ezen a héten lett Amerika-szerte igazán sok moziban elérhető, viszont nem sikerült berobbannia a dobogóra, az amerikai szaklapok, pedig már a kudarc okait igyekeznek megfejteni. Az 1967-es detroiti zavargásokról szóló történetben olyan színészek tűnnek fel, mint John Boyega, Will Poulter és Algee Smith. Sokáig az Oscar-kampányt is elképzelhetőnek tartották, de sem a közönség, de a kritikusok reakciója nem ebbe az irányba mutat jelenleg.

Ne maradjon le semmiről!