Csak felnőttek nézhetik majd meg az új Hellboyt
További Cinematrix cikkek
- Megan Fox csábító robotnak állt új filmjében, és minden perce arany
- Spinoffsorozatot kap a Reacher
- Egy tyúknak köszönhette hatalmát, de uralkodása kérészéletű volt
- Brad Pitt és George Clooney halálosan viccesek ebben az új akciófilmben
- Halle Berry új filmje szeretne megrémiszteni, de inkább csak összetöri a szívünket
A Guillermo Del Toro helyébe lépő rendező nemcsak a korhatár-besoroláson akar változtatni, de olyan sztorit akar, ami lehetőséget ad egy saját univerzum megteremtésére, meg persze az ezernyi folytatásra is.
Az már korábban kiderült, hogy Guillermo Del Toro nem készíti el a Hellboy harmadik részét, de az is, hogy azért lesz új része a sorozatnak, csak nem úgy és nem azokkal, mint eddig. Az új Hellboyt ugyanis most a Millenium stúdió készíti, a rendező Del Toro helyett Neil Marshall (A barlang című horror, meg a Trónok harca vagy a Westworld pár részének rendezője) lesz, a főszerepet pedig Ron Perlman helyett a Stranger Things rendőrfőnöke, David Harbour játssza majd.
Most pár újabb infó is kiderült a filmről, például az is, hogy a Hellboy 3 többé már nem a nem kicsit bugyuta Rise of the Blood Queen (A Vérkirálynő felemelkedése) munkacímen fut. Andrew Cosby, a film egyik írója azt is kijelentette: ezúttal sokkal inkább belemennek a brutális részekbe is, mint az első két, 13 évesek számára is nézhető részben, nem törődve azzal, hogy így a magasabb, R kategóriába kerül majd a film.
A sorozat alkotója, Mike Mignola egy interjúban azt is elmondta: ő is szeretne felülni Hollywood legnépszerűbb vonatára, és olyan filmet készíteni, amely megnyitja a lehetőséget arra, hogy Bosszúállók- vagy Az Igazság Ligája-filmekhez hasonlóan ebben a filmes univerzumban is át- meg átjárjanak a szereplők egymás filmjeibe, lehetővé téve ezzel azt is, hogy addig készüljenek a folytatások, amíg az utolsó is le nem oltja a villanyt.
Mignola így fogalmazott: "A film nagyon laza adaptációja lesz az egyik Hellboy graphic novelnek. Ha van egy csomó könyv, sokkal több mindent át tudsz szűrni belőlük. Meglátod, milyen nagy is ez az univerzum, és kölcsönveszel egy kicsit innen, egy kicsit onnan. (...) Az a feladatunk, hogy miközben nem veszítjük szem elől a konkrét történetet, azért behozzuk egy nagyobb sztori lehetőségét is. Azt szeretném, ha most bemutathatnánk egy csomó mindent, amiket aztán később egy Hellboy Filmes Univerzummá bővítenénk."
Az egyelőre tehát cím nélküli Hellboyról még csak annyit tudni, hogy valamikor 2018-ban érkezik, és nem folytatás lesz, inkább az egész sorozat rebootja.
Rovataink a Facebookon