Lopott lehetett Hollywood legsikeresebb horrorötlete

2017.08.29. 12:07

Hollywoodban elég sokan próbálkoznak azzal, hogy ha kitaláltak valaha bármi hasonlót, mint amit egy sikeres film alkotói is, akkor szerzői jogi keresetet adnak be, hátha leesik pár százezer dollár peren kívüli megegyezés a negatív sajtó elkerülése érdekében. De ezek az ügyek az esetek legnagyobb részében el sem jutnak a bíróságig. Nem így történt viszont a Démonok között című horror-franchise esetében: ezt első ránézésre elég megalapozottnak találta a bíró ahhoz, hogy tárgyalást rendeljen el.

Bíróság elé kell állnia a Warner Bros stúdió képviselőinek, mivel a bíró helyt adott Gerald Brittle író keresetének, amely szerint az ő könyvén alapul James Wan Démonok között című 2013-as filmje és az annak karakterei, ötletei alapján készített további seregnyi horror - írja a Deadline.

A Stúdió ugyanis nem kért és vásárolt engedély arra, hogy megfilmesítsék a szerző Demonologist című könyvét, amely szintén a valóban élt és paranormális ügyek felkutatójaként dolgozó keresztény házaspár, Ed és Lorraine Warren életéről szól, akárcsak a film. A bíró ítélete alapján most már a bíróság dolga lesz felderíteni, vajon mennyire támaszkodtak a filmek készítői az 1980-as könyvre. A kereset szerint az író részesedést szeretne kapni az eddigi, szerinte az ő története révén keletkezett profitból, valamint persze a jogszerűtlen magatartás beszüntetését is kéri.

És nem akármekkora ügyről van szó: a történet alapján már eddig is négy filmet mutattak be minden spin-offal együtt, de hamarosan jön a Démonok között 3, lesz két másik, új spin-off és készül a szintén ide kapcsolódó Annabelle új epizódja is. Minderre csak eddig már több mint egymilliárd dollárnyi jegyet adott el a stúdió. Hogy ebből mennyi jut majd Gerald Brittle-nek, meglehetősen sokára derül csak ki: az első tárgyalást 2018. április 16-ára tűzték ki.

Ne maradjon le semmiről!