Két ellés között szeretnek egymásba a férfiak

A God's Own Country (magyarul Isten országa) kipipál mindent, ami egy filmfesztivál-bingóban előjöhet: komor, lehangolónak tűnő dráma a skót felföldön a semmi közepén arról, hogy egy fiatal gazdász és egy román bevándorló egymásba szeret. Mindketten férfiak. Tényleg kijön vele a bingó, de Francis Lee első nagyjátékfilmje szerencsére nem áll meg ott, hogy megvan a témája, és onnantól már teljesen mindegy, miről is szól, hanem egy nagyon szép, emberi, megható sztorit sikerült írnia és rendeznie.

Sokan hasonlították a Brokeback Mountainhez (magyarul Túl a barátságon) Lee filmjét, ami a fesztiváloztatás alatt alap, mert mégis csak kötni kell valami létező dologhoz, de mégis komoly részletekben eltér Ang Lee többszörös Oscar-díjas filmjétől. Igen, itt is férfiak esnek egymásnak egy olyan helyen, ahol kilométerekre nincsen senki, de itt fel sem merül, hogy szégyellni, vagy akárcsak titkolni kellene a vonzalmukat egymáshoz. Van nekik más problémájuk.

Johnny (Josh O'Connor) nagyanyjával és egyre rosszabb fizikai állapotban lévő apjával (Ian Hart) vezet egy skót gazdálkodást, ahol rengeteg birkát és tehenet kell felügyelnie. Johnny meleg, de a gyors szexen kívül nem érdekli semmi más, már attól eltekintve, hogy minden egyes este úgy szétüti magát a helyi kocsmában, hogy egy kiadós hányással kezdi a következő napot, akárhol is ébred.

Egy nap vendégmunkás érkezik hozzájuk, a fiatal román srác, Gheorghe (Alec Secareanu), akinek sem az angol-, sem a gazdálkodási tudásával nincsen dolga. És ő is meleg, és látja Johnnyn, hogy az önutálata és az agresszív külseje alatt egy figyelemre érdemes ember lapul. Amikor ki kell menniük az isten háta mögötti farmról egy még isten háta mögöttibb legelőre pár hétre, hogy felügyeljék a bárányok ellését, akkor egy este több szempontból is egymásnak esnek, és nem engedik el egymást.

Lee ezt a sztorit pontosan úgy prezentálja, ahogy elképzeljük: hosszú csendek, beszédes közelik, kedves részletek, kevés zene, gyönyörű tájak. És olyan intenzív figyelem a realizmusra, a tehenek vizsgálatától a frissen született birkák kezelésén át a különböző gazdasági munkákig, mintha egy Discovery-dokumentumfilmet néznénk. Amiben a két szereplő lassan beleszeret egymásba.

Mindkét színész tökéletes a saját szerepében, a lapátfülű O'Connor skót akcentussal is csak dörmögi és ugatja a saját mondatait, Secareanu pedig pontosan olyan, mint az angolból túlképzett kelet-európai bevándorló az Egyesült Királyságban. És amikor csak elmondja mellékesen a film egyik legerősebb mondatát, miszerint

De a főszereplők mellett ugyanennyire jó Ian Hart, az angol filmek veteránja, aki itt öregen, fizikailag és szellemileg is összeesve nézi, ahogy fia próbál megküzdeni az állatok és a gazdaság felelősségével, mikor még magával sem nagyon tud.

És ez a kevés, de erős drámai szál, a sok részlet, és az egész lehangoló szürkeség közepén álló szerelmi szál miatt az Isten országa egy egészen megragadó, és érdekes film, amit egyszer legalább érdemes látni. Remekül illeszkedik azoknak a filmeknek a sorába, amik próbálnak leszámolni a melegfilm-kifejezés stigmájával, és egyszerűen csak jó filmek. Ilyen volt a Hétvége, ilyen a Nevezz a nevemen, és ilyen az Isten országa is.

Az Isten országa az idei Jameson Cinefest versenyprogramjában szerepelt, szélesebb körű bemutatóról egyelőre nincs hír.