Ha befogadsz egy menekültet, rendbe jön az életed

247889.jpg-r 1920 1080-f jpg-q x-xxyxx
2017.09.25. 11:29

Szüksége volt vajon a világnak egy romantikus komédiára a menekültügyről? Ha azt nézzük, hogy az Isten hozott Németországban! a tavalyi év német sikerfilmje volt, akkor igen. Viszont ha azt, hogy hozzátesz-e bármit is ez a film a témához, akkor már más a helyzet.

Alapjában véve az, hogy a 2015-ös menekültválságot egy családi vígjáték/romantikus komédia formájában dolgozzuk föl, nem feltétlenül hülyeség: miért ne lehetne egy aktuális, mindenkit érdeklő problémát szórakoztatóan és humorral ábrázolni? Simon Verhoeven német rendező-forgatókönyvíró is így gondolta ezt, de a biztonság kedvéért közhelyes családi drámába ágyazva adta el, és az egyik fontos célját el is érte vele, hiszen az Isten hozott Németországban! a 2016-os év legnézettebb filmje lett az országban.

Mondjuk a szereposztás ismeretében ez nem is véletlen: az egyik főszerepet mindjárt a német nyelvű film nagyasszonya, a 75 évesen is jó egy évtizeddel fiatalabbnak tűnő Senta Berger játszotta, aki történetesen Verhoeven anyja is egyben. Rajta kívül is neves színészek játszottak a filmben: Berger filmbeli férjét, Richardot Heiner Lauterbach, a lányukat pedig a VIVA tévében ismertté vált Palina Rojinski alakította, de Florian David Fitz és Elyas M'Barek is több német sikerfilmben játszottak már.

A jómódú Hartmann házaspár München gazdag kertvárosi negyedében él, ahol azonban a csodás villa ellenére sem fenékig tejfel az élet: a sebész professzor Richard ugyan már benne van a korban, de nem hajlandó nyugdíjba menni, és botoxinjekciókkal küzd az öregedés ellen, az elhanyagolt felesége, Angelika pedig alkoholba fojtja a bánatát. A gyerekeik már kirepültek, de ők is minek: a fiuk, az elvált Philipp munkamániás, a lányuk, a szingli Sofie pedig még harmincévesen is egyetemre jár.

Hát ebbe a családi tűzfészekbe érkezik Diallo (Eric Kabongo), a nigériai menekült, aki a családjából egyedüliként élte túl a Boko Haram egyik támadását, és egy németországi menekülttáborból választják ki Hartmannék, miután Angelika úgy dönt, legalább ezzel teszi hasznossá magát. Csakhogy ezt nem mindenki nézi jó szemmel, és tetejébe Diallo érkezése csak katalizálja a családban már elindult folyamatokat, és úgy tűnik, minden a feje tetejére áll Hartmannéknál.

Mivel ez egy romantikus komédia, talán nem nagy titok, ha elárulom, a végén mégis minden jóra fordul, egymásra találnak, akiknek egymásra kell találniuk, és ebben Diallónak is lesz némi szerepe. Csak hát ezt a filmet azzal harangozzák be, hogy fajsúlyos kérdéseket is érint, az Isten hozott Németországban! azonban egy habkönnyű vígjáték, ami abba a hamis illúzióba ringat, hogy nem kell izgulni, a jók megkapják a jutalmukat, a rosszak elnyerik méltó büntetésüket, minden megoldódik. Ja és izé, a család a legfontosabb a világon.

Ebben ráadásul papírmasé karakterek segédkeznek: a főbb szereplőkről tényleg nem tudunk meg sokkal többet, mint abból a fenti bekezdésből, amiben összefoglaltam a problémáikat, és ez a többi szereplőre is igaz. A menekültügyről pedig mintha csak szélsőségek léteznének: vannak a jók, mint a németül hetek alatt megtanuló Diallo, akik gond nélkül be is illeszkednek, és vannak a terroristák, középút nincs. Van aztán egy öngyűlölő, “migránssimogató”, lökött hippi nő, a másik oldalon meg egy bolond, rasszista taxisofőr, illetve egy vallási fanatikus, gyűlölködő öregasszony. És egyáltalán, a sztori úgy is felületes, ha kivesszük belőle a menekültügyet, de ettől a műfajtól ugyebár nem is várnánk egyebet. Viszont miért gondolja bárki is, ha egy filmben már a romantikus szál is hiteltelen, akkor a többi része nem lesz az?

Isten hozott Németországban! (Willkommen bei den Hartmanns)

1347-isten-hozott-nemetorszagban.19561

Index 4/10

IMDB 6,4/10

Pedig azt Verhoeven javára lehet írni, hogy a film igyekszik árnyalni a képet: távolról sem földre szállt angyal az összes menekült; az egyik főszereplő nyíltan bírálja Angela Merkel döntését, amiért beengedett mindenkit, és van egy fontos mondat is, amikor Sofie egyszer mond valami olyasmit, hogy fogalma sincs, hová tart most az országuk, és aki azt állítja, hogy biztosan tudja, mi lesz ebből az egészből, az hazudik. Van egy jó jelenet, amikor Angelika azt álmodja, hogy az Iszlám Állam megszállja Münchent, az pedig ijesztően valószerűnek tűnik, amilyen impotensnek ábrázolja a német terrorelhárítást és a rendőrséget. De ennyi, ezt leszámítva a film alapjában véve csak a felszínt karcolgatja, és nem mutat be valós konfliktusokat. Az sincs kellően kifejtve, hogy akiknek menet közben változik a véleményük a menekültekről, azok miért jutnak erre?

Kicsit gonosz humorral ábrázol a film bizonyos típusokat, mint az örökifjú playboy vagy a mindenkin átgázoló menedzser, de amikor igazán bátornak kellene lennie, akkor már nem lesz az, jobbára csak kliséket és bugyuta poénokat kapunk, Verhoevennek pedig látszólag a túlzás az egyik legfontosabb eszköze. Az meg már valahol komikus, hogy a filmben folyamatosan süt a nap és festői képeket kapunk az Isar folyóról és a partjáról, néhány jelenetet pedig a világ legbasicebb, legsemmilyenebb popballadái festenek alá, mint például ez itt ni

Jobban meggondolva, pont olyan ez a film, amilyet várnánk, ha csak annyit tudnánk róla, hogy “egy német romantikus komédia a menekültválságról”, szóval meglepve nem igazán lehetünk. Ettől még lehet reménykedni abban, hogy lesz olyan filmes, aki úgy csinál szórakoztató és kevésbé szájbarágós filmet a témáról, hogy van is mondanivalója róla. Verhoevennek sajnos most nem sok volt.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?