Lemaradtunk a paráználkodó apácákról is

Minden egyes ilyen cikkben elmondjuk, hogy a helyzet egyre jobb Magyarországon. Bejönnek fesztiválokon debütáló rétegfilmek (A négyzet, Egy szent szarvas meggyilkolása), és ha valami átesne a szűrőn, akkor felkaphatja az HBO Go, a Netflix, vagy éppen az Amazon streamingszolgáltatók. De még így van pár furcsa, vagy pont ellenkezőleg, maximálisan befogadható film, amit az amerikai sajtó körberajongott, nálunk viszont kimaradt a mozik műsorából. Persze, előbb vagy utóbb meg tudjuk legálisan nézni, de moziban, csendben, sötétben, vásznon lenne az igazi. Itt vannak azok a filmek, amiket így vagy úgy meg tudunk nézni, de jegyet váltani lenne rájuk a legjobb.

A Ghost Story

Casey Affleck egy lepedőben sétálgat egy mezőn, meg egy házban. Nagyjából ennyi az A Ghost Story története, de David Lowery (Elliot, a sárkány) szinte stikában, zéró pénzből forgatott filmjében nem is a történet a fontos, hanem a melankolikus hangulat. És az, ahogy minimális eszközökkel képes olyan fontos dolgokról beszélni, mint az elmúlás, meg az emlékezet. Az idei Sundance-fesztiválon mutatták be, imádták. Affleck mellett szerepel még benne Rooney Mara is, rajta nincsen lepedő.

All Eyez On Me

Az, hogy valamit nem mutatnak be nálunk, az nem jelenti azt, hogy a film automatikusan jó. Itt van például az All Eyez On Me című 2Pacről készült életrajzi film, ami ugyan a befektetett pénzt bőven visszahozta az amerikai mozikban, de kritikusoktól kezdve a rapper kortársaiig mindenki ki nem állhatta (Vivica A. Fox és Scarface is ki volt tőle látványosan borulva). Egyértelműen a Straight Outta Compton sikerét akarták meglovagolni ezzel a lélektelennek, és unalmasnak tartott filmmel, és valószínűleg csak egy lábjegyzet lesz, amíg meg nem érkezik egy komolyabb, igényesebb 2Pac-film. Viszont a minőségtől eltekintve azért beszédes, hogy sem az All Eyez On Me, sem a Straight Outta Compton nem került mozikba nálunk, mintha a nyugati-parti rap iránti rajongás nem létezne Magyarországon.

Beatriz At Dinner

Minden híres, sikeres színész és színésznő karrierjében két fázis érkezik el biztosan: a komoly szerep, és a független filmes főszerep. Salma Hayek a Frida sikere után 15 évvel később megérkezett az utóbbi, Miguel Arteta (A jó feleség) filmjében játszik egy visszafogott karaktert, mint John Lithgow, vagy a Transparent című sorozat főszereplői, Jay Duplass és Amy Landecker. Egy olyan holisztikus gyógyítót játszik, aki véletlenül belekeveredik egy nála sokkal gazdagabb család vacsorapartijába. A Beatriz At Dinnert a Sundance-fesztiválon mutatták be, az Egyesült Államokban már forgalmazásba is került, de azért akkorát nem robbantott. Azért Hayek miatt nálunk is elférhetett volna.

Captain Underpants

Számomra teljesen ismeretlen Dav Pilkey gyerekkönyv-sorozata, az Alsógatyás kapitány kalandjai, de nem is én vagyok a célközönség, hanem egy csomó szórakoztatásra éhes kisgyerek, akiket Magyarországon (pár kivétellel) mindig másod-, és harmadvonalbeli animációs filmekkel próbálnak csitítani a mozikban. Pedig Pilkey sorozatának első részéből készült film tök jól muzsikált, mind kritikailag, mind pénzügyileg, de hozzánk mégsem jutott el a csínytevő gyerekek hipnotizálása miatt magát alsógatyás szuperhősnek képzelő iskolaigazgató története. Pedig ha még feliratosan is meg lehetett volna nézni, akkor hallhattunk volna olyan komikusokat mókázni, mint Kevin Hart, Thomas Middleditch, vagy Jordan Peele.

It Comes At Night

Annyira félrevezető az It Comes At Night minden egyes reklámanyaga, hogy érdemes inkább teljesen vakon bemenni, és hagyni, hogy átmosson a szupernyomasztás. Az előzetesek egy posztapokaliptikus akcióhorrort ígértek, de Trey Edward Shults (Krisha) filmje leginkább egy olyan nyomasztó és feszült családi dráma - igaz, egy világjárvány után -, amilyennek a Walking Deadnek kellene lennie, ha nem lenne tele ostoba karakterekkel és csavarokkal. Joel Edgerton a főszereplő, a családapa, aki egy elszigetelt házban mindent megtesz azért, hogy a családja biztonságban maradjon, és ne kapja el az ismeretlen és halálos kórságot. Amikor viszont egy fiatal srác tör be a házukba azzal a kifogással, hogy csak a kisgyerekének és feleségének keres élelmet, akkor kicsit megbicsaklik a keménysége, és előtör az embersége. De ez egy kegyetlen világ, ahol kegyetlen döntéseket kell hozni. Az It Comes At Night egyébként tényleg szinte végig egy gyertyákkal bevilágított házban játszódik, de annyira feszült, hogy fel sem tűnik - nekem például az sem tűnt fel sokáig, hogy Shults a képarányokkal szórakozik végig a filmben.

My Cousin Rachel

Rachel Weisz már vészesen közel van a tiszteletbeli magyar státuszhoz, ez a Daphne Du Maurier-adaptáció viszont kihagyta a magyar mozikat. Pedig egy szép kiállású, rejtélyes kosztümös film, amiben Weisz a megözvegyült címszereplő, aki gyanúba keveredik, hogy a férje nem feltétlenül természetes halállal halt meg. Weisz mellett feltűnik a filmben az Éhezők viadala-sorozatban és a Mielőtt megismertelekben, izé, megismert Sam Claflin, a rendező pedig a Sztárom a páromat is készítő brit Robert Michell volt.

(A film egyébként októberben megjelenik DVD-n nálunk is, Kuzinom Rachel címmel.)

The Bad Batch 

Ana Lily Amanpour elbűvölte a világ összes fesztiválját (többek között a budapesti Titanicot is) a 2014-es Csadoros vérszívóval, amiben összeházasított egy iráni kisvárost a vámpírok mitológiájával, úgyhogy feltételezem, hogy a következő filmje lehetett volna bármi ezek után. Azt valószínűleg senki sem jósolta meg, hogy a The Bad Batch lesz az: egy furcsa, erőszakos, világégés utáni, néha hosszú jelenetekig beszéd nélküli ironikus dráma, amiben összeért az Ace Of Base, a kannibalizmus, és a félmeztelen Jason Momoa. És egy kameózó Jim Carrey, akit egyébként fel sem lehet ismerni.

(Szerencsére nincs minden veszve, Netflixen már meg lehet nézni a filmet.)

The Big Sick

Most mindenki nézzen magába, és tegye fel magának a kérdést: mikor látott utoljára egy tisztességes, vicces, szórakoztató romantikus komédiát, ami nem valami totál hülyeség, hanem kicsit hasonlít az életre is? Mert ha meg fogja nézni a The Big Sicket, akkor rögtön tudni fogja rá a választ. Judd Apatow producersége alatt készült, igaz történeten alapuló film Emily V. Gordon és Kumail Nanjiani (Szilícium-völgy) megismerkedését, összejövését, és a címben szereplő hatalmas akadály megugrását meséli el, tök szimpatikusan. Nanjiani pedig már megérdemelt egy főszerepet magának, a pakisztáni standupos egy csomó pici szerepben bizonyított már.

A cikk megjelenése után jött a hír, hogy a film Rögtönzött szerelem névvel jön a magyar mozikba november 9-én.

The Book Of Henry

Senki sem fogja bevallani ilyen egyértelműen, de van rá száz pengőm, hogy ez az a film, ami miatt Colin Trevorrowt (Jurassic World) kipenderítették a Csillagok háború kilencedik részének rendezői székéből. Trevorrow amúgy sem volt egy vízionárius, de a Kockázatos túra című kisköltségvetésű sci-fije legalább kedves volt. A The Book Of Henry, azaz a másik filmje, ami nem egy nagy franchise-része, viszont annyira kedves és cukimuki és erőltetett és elviselhetetlen és te ljesen értelmezhetetlen lett. A sztori egyszerre szól egy halálos beteg, de zseni kisgyerekről, a lányt molesztáló szomszédról, és egy táncelőadásról, és Jacob Tremblay (Szoba), vagy Naomi Watts (Mulholland Drive) sem tud mit kezdeni egy történettel, aminek semmi, de semmi értelme nincs a világon. A kritikusok darabjaira szedték, a pénztáraknál teljes érdektelenség fogadta, úgyhogy nem vetett túl jó fényt a jövőjére nézve. Ami a Star Wars 9-es kirúgás után, megint tiszta homály.

The Little Hours

Simán el lehetne intézni a The Little Hourst, hogy egy Dekameron-feldolgozás, és akkor mindenki álmosan kinyomná ezt a cikket, de a lényeg az, hogy ez egy történelmileg hiteles kinézetű, de ízig-vérig mai stílusú feldolgozása Boccaccio egyik pajzán sztorijának. Nevezetesen annak, amiben egy fiatal srác (Dave Franco) süketnémának tetteti magát, és elkezd dolgozni egy apácazárdában, ahol aztán felfigyel rá a szemét (Aubrey Plaza), a melankolikus (Alison Brie), és a szerencsétlen (Kate Micucci) nővér is, minden lehetséges értelemben. A Little Hoursban feltűnik a modernkori komikusok legjava - Fred Armisen, Nick Offerman, és Molly Shannon - de a legjobb az egészben, hogy az improvizációra épült dialógusok ellenére az egész tök jól néz ki. Egyrészt Olaszországban forgatták, másrészt meg Jeff Baena nem elégszik meg azzal, hogy lecövekeli a kamerát egy szereplő elé, és dumáltatja naphosszat, hogy a végén majd valamit összevágjon belőle, hanem tényleg rendez.