A mozikban sem szárnyal a Szárnyas Fejvadász folytatása

2017.10.08. 08:53

Pénteken Amerikában is bemutatták a Szárnyas Fejvadász 2049-et, ez azonban látszólag nem túl sok embert érdekelt a tengerentúlon, mindössze 12,7 millió dollárt hozott a konyhára a csütörtöki, premier előtti vetítéseket is beleszámítva – írja a Forbes.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a baromi drága, mindent összevetve nagyjából 155 millió dollárba kerülő grandiózus folytatás legjobb esetben is csak egy 36 millió dolláros hétvégét fog produkálni Amerikában, ami lássuk be, nem hangzik túl jól.

Persze felhozható, hogy hiába kultikus az első rész, a mozikba kerülésekor az is megbukott, a hírnévre pedig szépen lassan tett szert, de ebben az esetben nem biztos, hogy ez fog történni, a folytatás ugyanis minden erénye ellenére sem sikerült olyan jól, mint a 82-es eredeti.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Amerikán kívül hogy teljesít majd a film, de ezzel már amúgy is csak a Sony járhat jól. Külön érdekesség az, hogy hiába hoz több pénzt egy hétvége alatt a folytatás, mint amennyit az első résszel összesen kerestek, még így is bukásként könyvelhető el, ami – a csaknem három órás játékidő mellett – rávilágít arra, hogy kicsit talán túl lett gondolva az egész.