Többé már nem lehet válasz, hogy minden politikus korrupt

Interjú Bill Pullmannal

018-13th-zff-green-carpet-the-ballad-of-lefty-brown-bill-pullman
2017.10.13. 15:58

Több mint kilencven filmben játszott: ő volt az USA elnöke A függetlenség napjában, rendezte David Lynch a Lost Highway – Útvesztőben, szerepelt a Wyatt Earpben, Sandra Bullock mellett az Aludj csak, én álmodom-ban, Bridget Fonda mellett A szörnyben, de játszott az Űrgolyhókban és a Casperben is, nemrég pedig Denzel Washington mellett A védelmezőben, aminek mostanában forgatják a második részét.

Mi a Zürichi Filmfesztiválon beszélgettünk vele három másik újságíróval együtt: a fesztiválra a Magyarországot valószínűleg elkerülő Lefty Brown balladájával jött el, ami viszont – a pályáján ritkaságnak számító módon – abszolút rá épül. Ebben a westernben az agyonlőtt farmer legjobb barátját játssza, a másodhegedűst egy farmon, aki a maga kicsit öreges, kicsit kétbalkezes módján szeretné megbosszulni a gyilkosságot. De közben sokan azt hiszik, talán épp ő maga volt a gyilkos, míg tisztázni nem tudja magát, feltárva a kisváros mocskos ügyeit is.

És bár egy ilyen fesztiválon a hozzá hasonlóan harminc éve Hollywoodban filmező sztárokat komoly személyzet szokta kísérni, akik nem győzik minél egyértelműbben lefektetni a szabályokat a színész testi-lelki megóvása érdekében, míg be nem engednek a luxuskörülmények közé, ahol engedélyezik pár kérdés feltételét, Bill Pullmannál egész más volt a helyzet. Ő egyszerűen csak besétált a zürichi kis kávézóba, és mire felnéztünk, már le is huppant mellénk egy székbe, és csevegni kezdett velünk. Aztán az interjú végén közölte: sietnie kell, mert megígérte, hogy vásárol egy csomó svájci csokit a gyerekeinek és a feleségének, akivel harminc éve él együtt.

Mit szólt hozzá, hogy ismét egy komoly főszerepet játszhat el a Lefty Brown balladájában?

Annak nagyon örültem, hogy Jared Moshé rendező konkrétan rám írta a szerepet, de az első találkozásunk után egy egész évig azon gondolkodtam, mégis honnan gondolja, hogy én ezt meg tudom csinálni? Aztán egy idő után elkezdtem azon tanakodni:

és én mégis honnan gondolom, hogy el tudom ezt játszani?

Mert hiába tetszik a szerep, hiába tudsz nagyokat beszélgetni róla a rendezővel, az még nem jelenti azt, hogy bele is tudsz majd helyezkedni a karakterbe. Ráadásul már végigmentünk az egész forgatókönyvön, kitárgyaltuk az összes felmerülő kérdést, de még mindig nem mutattam meg neki Leftyt, még mindig a zsebemben tartottam a fickót. De mi van, ha nem fog tetszeni neki? Mi van, ha a kamera előtt derül ki, hogy valami baj van vele, vagy ha már megy a felvétel, én meg mindig keresgélek? Mi van, ha az első pár nap még rossz vagyok? Aztán valahogy mégis sikerült túllendülnünk ezeken a kételyeken.

És miért olyan nagy baj az, ha esetleg nem játszik rögtön tökéletesen? Volt már, hogy tényleg rossz volt?

Elég gyakran! Túl gyakran. De egy filmet legalább meg lehet vágni utólag. Mert egyébként meglepő, milyen éles a kontraszt a filmen a nyugalom, az idegesség vagy a mozdulatlanság között. Rá kell jönnöd, hogyan juthatsz el például ahhoz, hogy úgy tűnj, mint aki fél: lehet, hogy eleinte túl sokat mozogsz, hogy ezt kifejezd, és ahogy próbálsz közelebb jutni a dolog velejéhez, végül egészen mozdulatlan leszel, és mégis látszik rajtad a félelem. De hogy minderre rájöjj, ahhoz idő kell, de addigra már forog a kamera.

Természetes, hogy az ember még harminc év filmezés után sem bízik magában?

Amikor először vetítették a filmet a South by Southwest fesztiválon, volt egy elég érzelmes pillanatom a közönségtalálkozón, pedig máskor ezeken mindig csak a viccelődés meg a nevetés megy. De akkor rádöbbentem: valójában valahol mélyen mindvégig féltem attól, hogy kiderül, nem vagyok megfelelő, és elveszik tőlem Lefty Brown szerepét. Valamennyi kétség mindig van bennem saját magammal kapcsolatban, de ezúttal ez minden eddiginél erősebb volt.

De miért tartott ennyire ettől a szereptől?

Jared mindig azt mondta róla: ez egy klasszikus felnőtté válási történet, amelyben a 63 éves főszereplőnek kell felnőtté válnia. Vagyis ugyanazt csinálnia, mint egy 17-18 éves fiúnak, aki bizonytalan a férfiasságában, aki nem bízik az erejében, akinek nem igazán van ötlete arról, mit is kellene kezdenie az életével.

Valóban, egy kifejezetten szokatlan hőst játszik, akinek nincsenek túl jó képességei, nem céloz jól, nem tart sokat magáról, talán túl sokat is iszik. Mit gondol, miért ábrázolják más filmekben annyira sematikusan a hősöket?

Mert ha a főszereplő mindig tudja, mit kell tennie, azzal egyszerűbb eladni a filmet. Az amerikaiak számára a western egy jó lehetőség arra, hogy az ember igazi férfinak érezhesse magát. Nem pedig arra, hogy kételkedhessen önmagában.

A westernekből is eredeztethető amerikai fegyverrajongás viszont sokak szerint olyasmikhez vezet, mint a Las Vegas-i mészárlás. Mit gondol erről? Mégiscsak maga volt az Egyesült Államok elnöke egy film erejéig!

Szóval a bennem élő jó elnök válaszoljon? A film rendezője egy igazi metroszexuális srác, aki trimmeli a szakállát, nem az a kimondott westernalkat. És mégis imádja a fegyvereket, pláne a régieket, a forgatáson azt is mindig tudta, melyik puskához kell nyúlnunk, ha azt akarjuk, hogy igazán hangosak legyenek a lövések. Szóval az amerikaiak fegyverimádatáról nem is lehetne jobb embert kérdezni nála.

A függetlenség napja (1996)
A függetlenség napja (1996)

Szóval inkább elkerülné, hogy válaszoljon?

Nem túl egyszerű most a politikai helyzet az országomban, rengeteg a vita, a nézeteltérés és a széthúzás a fegyvertartás szabályozásának kérdése miatt. Én az időm legnagyobb részét a montanai farmomon töltöm, és Nyugat-New York, ahol felnőttem, szintén sokkal jobban hasonlít Ohióra, mint New Yorkra – az emberek nem is tudják, milyen hatalmas állam ez. Szóval rengeteg időt töltök olyan emberek között, akik a jelenlegi elnökre szavaztak, és olyan feszültséget érzékelek, ha a politikára terelődik a szó, amilyet még soha nem tapasztaltam. Ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk egymással, viselkednünk kell:

az udvariasság csak egy vékony maszk az alatta ott rejlő düh fölött.

Úgyhogy udvariasságból azt mondjuk a másiknak: erről inkább nem beszélünk, civilizáltak leszünk egymással, így előre megfontolt szándékkal elkerüljük, hogy előtörjön a harag a felszín alól. Ma reggel egy spanyol riporter azt kérdezte tőlem, Amerika visszatért-e a westernek világába, én pedig rögtön rávágtam volna, hogy dehogy. Pedig tulajdonképpen tényleg hasonlít a mostani helyzet arra, mint amikor a cowboyok azért beszéltek tisztelettudóan egymáshoz a kocsmákban, hogy elkerüljék a lappangó erőszakot, és minden arról szólt, nehogy valaki megsértse a másikat, mert abból biztosan baj lett volna.

Az újságírók nyilván azonnal a Las Vegas-i mészárlásról kérdeznek, ha egy lövés is eldördül egy filmben. De kell egy rendezőnek vagy egy színésznek törődnie a közhangulattal vagy az előbb említett feszültségekkel, mielőtt elvállal egy filmet?

Az énem egy része tiltakozik az ellen, hogy ilyesmikről beszéljek. Pont azért, mert nem igazán gondolom, hogy köze van a munkámhoz, a színészethez.

Egy westernfőszerepet elvállalni azt is jelenti, hogy kiszakadhat a való élet problémái közül egy olyan világ kedvéért, ahol mindig egyértelmű, ki a rossz és ki a jó?

Nem hiszem, hogy ezt sokan tudják rólam, de nekem van egy farmom Montanában, szóval bizonyos tekintetben én amúgy is cowboyként élek. Persze ettől még egyáltalán nem olyan egyszerű számomra sem egy ilyen szerep, mert egész más lovon ülni, mint lovon ülni egy filmben, különösen olyasvalakinek, aki amúgy tehenekkel foglalkozik.

Miért választotta ezt az életformát? Nem éppen olyan, amit a filmsztároktól megszokott az ember.

A legtöbb színész szeret mással is foglalkozni a filmek mellett. Én viszont nem szeretem a versenyautókat, sem a sportot, úgyhogy muszáj volt találnom valami mást. De a viccet félretéve, mindig is vonzott a mezőgazdaság, iskolás koromban dolgoztam tehenészetben, én fejtem a teheneket. Olyan ez, mint egy betegség: valami beléd bújik, megfertőz, és nem tudsz szabadulni tőle, pénzt viszont nem nagyon hoz.

És ad némi függetlenséget is, nem? Így bármikor visszavonulhat.

Igen, és biztonságot is: legalább biztos lehetek abban, hogy mit eszem, mert én magam termelem, így biztos nincs benne se szteroid, se semmi hasonló. Viszont rengeteg munkával jár. Tényleg nem értem, miért csináljuk ezt: a testvérem is egy farmon dolgozik. Apám, aki orvos volt, mindig azt gondolta, ha fiatalkorunkban elküld minket mezőgazdasági munkát végezni, akkor majd jobb focisták leszünk. De borzasztóan rosszak voltunk.

A visszavonulás nem csak tőlem függ. Tegnap például három órát sétálgattam itt, Zürichben, és egyetlen svájci sem állított meg: egy ukrán és egy török emberrel beszélgettem. A svájciakon is látszik, ha kiszúrnak, de úgy tesznek, mintha nem vettek volna észre, mert nem akarnak beleszólni a dolgaimba, semlegesek maradnak. És ez nagyszerű! Amerikában rengetegen tapintatlanok, és csak azzal törődnek, nekik mire van szükségek: azért az arcodba is belemásznak, de arra nem kíváncsiak, neked mi kellhet.

Élete során eljátszott egy csomó mellékszerepet. Persze azt mondják, az igazán jó színész egy félperces szerepet is naggyá tud tenni, de ha igazán őszinte akar lenni, lehet egy kis szerep annyira jó, mint egy főszerep?

Na, most, hogy arra kért, legyek őszinte, rögtön hazudni akarok valamit – ilyen az emberi természet. Az a helyzet, hogy ha kis szerepet kapok, az olyan, mint odasétálni egy fához, és leszedni csak a legérettebb gyümölcsöt, a maradékkal meg törődjenek a többiek. Ha olyan feladatról van szó, amit tényleg jól, precízen meg tudsz csinálni, akkor így sokszor nagyobb esélyed van sikeresnek lenni vele, mint egy nagyobb szereppel. De Lefty Brown egy kicsit olyan, mintha mindkettő lenne egyszerre: egy mellékszereplő, aki a főszerepet játssza. Ez jó kombináció.

Meglehetősen sokféle szerepet játszott már, de mintha sosem csinálná ugyanazt kétszer. Hogyan választ az ajánlatok közül?

Szerintem a rendezők abban reménykednek, hogy ha mindig másmilyen szerepet ajánlanak, és megadják az esélyt, hogy mindenfélét kipróbáljak, akkor egyszer végre már tényleg igazán jó leszek valamiben. Most épp két kis szerepre is készülök: elsőre mindkettőre nemet mondtam, mert szerettem volna, ha marad egy kis időm a Lefty Brownra a fesztiválpremier és a mozibemutató között. Felkértek A védelmező második részére is az első után, és amikor nemet mondtam, verték az asztalt, hogy mégis vállaljam el.

Védelmező (2014)
Védelmező (2014)

Ezenkívül Adam McKay Dick Cheney-filmjében én leszek Nelson Rockefeller, amit mindig érdekesnek gondoltam, csak épp nem volt hozzá hangulatom. (A filmben Christian Bale lesz a főszereplő, és játszik majd benne Amy Adams, Steve Carell és Sam Rockwell is – K. B.) Életrajzi film lesz, és azt akarja majd megmutatni, hogyan lett a republikánus pártból egyre keményvonalasabban jobboldali szervezet. És Cheney fő ellenzéke a természetvédő Rockefeller volt, aki egy csomó zöld projektet vitt New Yorkban, és az oktatásban is elért sok mindent. A film főként arról fog szólni, hogyan akarja Cheney és Donald Rumsfeld (Steve Carrel) aláásni Rockefeller törekvéseit.

Egy ilyen szerep azt is jelenti, hogy ön is állást foglal az adott kérdésekben, például ami a környezetvédelmet illeti?

Adam McKay, a rendező talán majd beszél a bemutató után ilyen kérdésekről is, de ebben az esetben én csak eljátszom egy szerepet, és elmesélek egy történetet. De azonosulnom nem kötelező vele.

Egyébként elég könnyű kiállni egy pódiumra, és egyszerűen csak közölni, hogy minden politikus korrupt. A mai Amerika épp arra ébreszt rá, hogy ez már nem lehet mindenre válasz, mert túlzott leegyszerűsítés, és nem számol azzal a ténnyel, hogy vezetőkre márpedig szükségünk van. Ha pedig vezető vagy, egy bizonyos szint fölött biztosan kerülsz olyan helyzetbe is, hogy kompromisszumot kelljen kötnöd, de ezt nem szabad feketének és fehérnek látni. Meg kell tanulnunk, hány szín van a spektrumban.

Többé már nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyenlőségjelet tegyünk a politika szereplői közé, és azt mondjuk, a baloldal is rossz meg a jobboldal is rossz.

Muszáj észrevennünk azt is, ha az egyik oldal egy picikét jobb, és legalább ebben vagy abban nem lépi át azt a határt, amit a másik már áthágott. Ha nem így teszünk, esélyünk sem marad a párbeszédre. Nagyon érdekes kort élünk most Amerikában, talán a legérdekesebbet, egyúttal talán a legaggasztóbbat is. Most jutottunk el mindannak a magjáig, ami már hosszú ideje létezett. Na de nem azért vagyunk itt, hogy politikáról beszéljünk!

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Hírek