Ez a sztori még Sztálinnak is sok volt

Kritika a Lady Macbeth című filmről

2017.10.14. 18:35

Tudom, depresszív meg nyugtalanító gondolat, de én őszintén hiszem, hogy a bőrünk alatt mindannyian szörnyetegeket rejtegetünk. Az már más kérdés, hogy ez a szörnyeteg eredendően bennünk él, vagy mi adunk neki életet, és hizlaljuk fel a saját keserű tapasztalatainkból. A színházi rendező William Oldroyd debütáló játékfilmje, a Lady Macbeth pontosan erről a szörnyetegről szól.

971218 28
Fotó: port.hu

Annyit azért tudni kell, hogy a megrázó erejű személyiségtorzuláson áteső fiatal feleség története nem mai darab, a sztori alapjául szolgáló mű, Nyikolaj Leszkov Kisvárosi Lady Machbeth-je, 1865-ben jelent meg. A novella több adaptációt is megélt, Dmitrij Sosztakovics például a harmincas években írt belőle operát, amit aztán Sztálin betiltatott, mert túlzottan felforgatónak találta.

A Kisvárosi Lady Machbethet aztán a lengyel Andrzej Wajda (Katyn, Hamu és gyémánt, Csatorna) 1961-ben filmre vitte, a Magyar Állami Operaház 1965-ben hozta el a magyaroknak, a Katona József Színház pedig Fullajtár Andrea címszereplésével mutatta be 1998-ban. A mostani filmet rendező William Oldroyd állítása szerint azért harapott rá a sztorira, mert a viktoriánus kor irodalmában a női alakok többnyire csendben tűrtek, vagy öngyilkosságba menekültek, a Lady Macbeth főszereplője azonban egészen más utat választott.

Lady Macbeth

971215 33

Index: 9/10

Guardian: 5/5

Washington Post: 4/4

Slant Magazine: 1/4

Telegraph: 5/5

Mint bizonyára sok fiatal lány a 19. században, Katherine (Florence Pugh) is egy szerelem nélkül köttetett, elnyomó házasságban találja magát. Magányosan él férje, Alexander Lester (Paul Hilton) mindentől távol eső birtokán a ködös Albionban. A lányt nemcsak a rémes, szexualitást nélkülöző házassága viseli meg, hanem a rideg kúria fogsága is, a férfi és családja ugyanis a szabadságában is korlátozza őt. Ám egy nap a férjnek halaszthatatlan teendője akad, és elutazik.

971221 28
Fotó: port.hu

Katherine – a személyzetet leszámítva – egyedül marad a birtokon, egyedüli társa a szobalánya, Anna (Naomi Ackie) marad, akit egy nap a férje emberei csúnyán zaklatni kezdenek. Mikor a ház asszonya a segítségére siet, és rendet teremt, megismerkedik az új béressel, Sebastiannal (Cosmo Jarvis), aki Anna megaláztatásának főkolomposa. A szexuális étvágyával nehezen bíró fickó aztán hamarosan Katherine szobájának ajtajában is megjelenik, a fiatal feleség pedig a zaklatás ellenére elcsábul, és viszonyt kezd a rámenős fiatalemberrel.

A film nagy kérdése persze az lesz, hogy mi lesz a forró szeretkezésektől kivirult Katherine-nel, miután a férje visszatér a birtokra, valamint hogyan folytatódik a kapcsolata az ágyasával, akibe az együtt töltött idő alatt egyre jobban belehabarodik. Annyit talán elárulhatunk, hogy a helyzetből nem sok jó sül majd ki, de hogy milyen messzire megy a film, azt csak azután érthetjük meg, ha már végignéztük. "Hogy a fenébe jutottunk idáig?" – kérdezzük majd értetlenkedve a stáblista alatt, ebben szinte biztos vagyok.

971224 28
Fotó: port.hu

A történet ugyanis tényleg hatalmas utat tesz meg, még ahhoz képest is, hogy már az eleje sem kecsegtet semmi jóval (t.i. egy kudarcra ítélt házasságot mutat be), és hogy már a trailer is elég jól előrevetíti, hogy itt most tényleg nem Barátok közt-szintű intrikákkal fogunk szembe nézni, hanem valami annál sokkal súlyosabbal, sokkal emberibbel. A Lady Macbeth a szerény másfél órája alatt úgy dobálja a hajmeresztő fordulatokat, hogy azért a Mátyás téren legalább négy évadot kellene végigszenvednünk Vili bácsiékkal meg a többiekkel.

A Lady Macbeth tényleg nehéz film, ami felzaklat, és amitől kényelmetlenül, sőt, egyenesen rosszul érezzük magunkat. Bonyolult pszichológiai folyamatokat, emberi drámákat, sorscsapásokat mutat be egy férfiak által uralt világban, amelyben a nőket szinte állatokként kezelik, és amelyben a főszereplő inkább úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi tragikus sorsát, de a vakmerőségével csak újabb tragédiákat szabadít a környezetére.

Bár a kritikusok nem győzik kiemelni Florence Pugh alakítását, aki egyszerre hozza remekül a szánnivaló nő és a gyűlöletes céda figuráját is, a többi szereplőt is érdemes kiemelni: Paul Hilton tényleg rettenetesen zord férj, az apját alakító Christopher Fairbank szúrós tekintete sokáig velünk marad, a Sebastiant játszó Cosmo Jarvis szinte minden gesztusában egy igazi, farkától vezérelt csirkefogó, Naomi Ackie a riadt tekintetű szobalány szerepében pedig egy két lábon járó ketyegő bomba, aki már az első pillanatoktól magában hordozza, hogy idővel össze fog törni. A Lady Macbeth ezekkel az alakításokkal köröket ver a Harvey Weinsten-féle Tulipánlázra, ami szintén egy csalfa feleségről szóló kosztümös dráma, és amit éppen a szereplői miatt húztunk le kritikánkban.

Oldroyd adaptációját nevezték már az év legradikálisabb filmjének, mondjuk nem tudom, joggal-e, hiszen nem láttam még (és valószínűleg nem is fogom látni) a termés legjavát sem, az viszont biztos, hogy Lady Macbeth kemény és emlékezetes darab. Olyan, mint egy pofozógép, ami nem akar vagy tud elfáradni, sőt, a végére jön csak bele igazán, hogy aztán bevigyen egy utolsó gyomrost, végül pedig

magára hagyjon bennünket a fájdalom szépségével.
971222 28
Fotó: port.hu

A film mégsem feltétlenül ebben a legjobb, hanem abban, ahogy a csönddel bánik. A Lester-ház drámái nagy, mozdulatlan, már ránézésre is hűvös terekben bontakoznak ki, amelyekben tényleg nem történik semmi, és amelyekben bizonyára tényleg csak idő kérdése, hogy becsavarodjon az ember. Olyan terekben, amelyekben a porcelán teáscsésze úgy koccan össze a hozzá tartozó alátéttel, hogy az tényleg frusztráló, baljós zajnak hat. A Lester-ház nyugtalanító csöndje fáj, kínoz, néha már szinte üvölt. És ez a csönd az utolsó képkockák után is velünk marad.

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Bankszámla