Földes Eszter is szexuális zaklatás áldozata volt

2017.10.19. 09:25

A Facebookon állt ki Sárosdi Lilla színésznő mellett Földes Eszter színésznő, Lovasi András énekes felesége. Mint írta: „Sárosdi Lilla bátor, hogy elmondta a történetét. És szerencséje van az összes olyan férfinak, akit nem nevesítenek egy ilyen történet kapcsán. Írhatnék én is egy szép listát.”

A bejegyzés után a Bors meg is kereste a színésznőt, aki elmondta, szereposztó dívány igenis létezik. „Konkrétumot nem szeretnék elmesélni, a lényeg nem is az, hogy velem mi történt, hanem az összefogás. Egy nő ilyen helyzetben borzasztó rosszul érzi magát, az a kiszolgáltatottság semmihez sem fogható.” Földes szerint vele is többször előfordult, hogy megalázó helyzetbe kényszerült volna egy szerepért cserébe, és amikor nemet mondott, a rendező bosszúhadjáratot indított ellene. Mint elmondta, az a legrosszabb, hogy  legtöbben nem tudják bizonyítani, hiszen nem nagy nyilvánosság előtt történnek ezek az ajánlatok, próbálkozások.

Ahogyan a színésznő fogalmazott, „szakmailag is elismert, intelligens emberek ők, ezért is különösen meglepő, hogy miért gondolják azt, ez normális. Szerintem

a hatalom okoz torzulást az ember személyiségében, és ezek az emberek elhiszik, hogy ezt tényleg megtehetik."

A Weinstein-botrány után itthon Sárosdi Lilla volt az első, aki egy nyilvános Facebook-bejegyzésben vallott egy fiatalkori traumájáról, amelynek során egy meg nem nevezett színházi rendező és annak barátja orális szexre akarta rávenni őt egy autóban.

Úgy nőnek fel generációk, hogy létezik a szereposztó dívány jelenség. Nem akarom ezt megszokni!

Igenis tenni kell ellene, vigyázni kell a fiatalokra! Nem bántam meg, hogy ekkora vihart kavartam a történetemmel” – jelentette ki a színésznő, akivel azóta több áldozat is felvette a kapcsolatot.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!