Itt vannak a legjobb gimis filmek

2017.12.11. 16:41

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) diákjai nyerték el az első, megosztott díjat a 2017-es Országos Középiskolai Filmszemlén. Az Indavideó felületén lehetett a szemlére pályázni, a fesztivált pedig a budapesti Káldor Miklós Kollégiumban tartották december 8. és 10. között. 

A legjobb film megosztva Taraczky Mila, Bakró Nagy Olga és Pregun Soma Exit című, drogról szóló filmje és Vágó Máté, Szalai Barna és Meszlényi Gábor Az utolsó csepp című, dühről szóló munkája lett az AKG színeiben.

EXIT

A megosztott második díjat Csernecki Laura (budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium) árnyékokkal játszó Csak egy nap című pályaműve, és Kunu Krisztián (Kövessi Erzsébet Szakközépiskola) A látogatás című horrorja érdemelte ki.

Animációs díjat kapott az Esti Kornél zenekar Nem kár című dalára készített klipjéért Major Kitti és Tóth Dóra (Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Debrecen).

Dicséretben részesült a szintén Kós Károly-os Pál Erik Anyone else című mozija, ami Tasnádi István Shopping and bulliing című novelláját dolgozza fel, és Szabados Petra Az én világom című animációja (Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium).

A Mundruczó Kornél vezette zsűri – aminek további tagjai Balog Judit színésznő, Kende János operatőr és Sas István reklámfilmes voltak – 101 pályamű közül választotta ki a díjazottakat, emellett a fesztiválon elemezték is a filmeket. A teljes mezőny itt tekinthető meg

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek