Tenki Réka Európa legígéretesebb színészei között

2017.12.19. 09:56

Nyolc év után újra magyar színészt válogattak be Európa legígéretesebb színészei közé. A filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion minden évben kiválogatja azokat a tehetséges színészeket, akiket a Shooting Stars nevű program keretein belül bemutatnak a nemzetközi filmes szakmának, a Berlinale nemzetközi filmfesztivál során. A zsűri a jelentkezések után adta ki a 10-es listát, amiről a fontosabb amerikai lapok is beszámoltak. A Hollywood Reporter azt írta Tenkiről, hogy legutóbb az Oscar-díj esélyes és az idei Berlinalén Arany Medvét nyerő Testről és lélekről című filmben lehetett legutóbb látni, ahol "ellopta a showt" a pszichológusnő kis szerepében. Enyedi Ildikó filmjét szintén Berlinben mutatták be, ennek kapcsán pedig a Variety is beválasztotta a legígéretesebb színészek közé, akiket az idei fesztiválon bemutattak a szélesebb szakmai közönségnek. 

Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, jelenleg az Örkény Színház társulatának tagja, de korábban a Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban is dolgozott. 2009-ben a POSZT-on ő lett a legjobb 30 év alatti színésznő, a színikritikusoknál pedig ő lett a "Legígéretesebb pályakezdő."

Szerepelt Gigor Attila filmjében A nyomozóban, az Isztambulban és a Szabadesésben is, a már említett Testről és lélekről mellett. A Budapest Noirnak ő a főszereplője, ami még mindig látható a mozikban.

Magyarországról legutóbb 2009-ben választottak ki egy színészt a Shooting Stars programba, akkor Tóth Orsit hívta meg a zsűri. Előtte Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella és Nagy Zsolt is szerepelt a legígéretesebb európai tehetségek között.

A Shooting Stars tagjai közé korábban olyan színészek kerültek be, mint az azóta Oscar-díjat nyert Alicia Vikander, Maisie Williams, azaz Arya a Trónok harcából, Riz Ahmed, a Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet színésze és az Aznap éjjel című sorozat főszereplője, Domhnall Gleeson, az új Star Wars-filmek Hux tábornoka, vagy az azóta Oscar-jelölt Carey Mulligan.

Ne maradjon le semmiről!