Mindenki beteg, csak éppen nem tud róla

2017.12.28. 22:15

A Doktor Knock kifigurázza az emberi naivitást, és az orvosokban való hitet. Mindenki szó nélkül elhiszi, hogy beteg, amikor a Marseille-ben végzett meggyőző orvos azt mondja neki, hogy az, semmi kétely sem merül fel bennük. És bár Knock eléggé lehúzza a betegeit, mégis sokat segít rajtuk. Leszoktatja őket a függőségeikről, a betegségek miatti állandó vizitek miatt, pedig azok is fontosnak kezdik érezni magukat, akik eddig mellőzöttek voltak.

A történet szerint az ötvenes években egy kis francia faluba érkezik Knock (Omar Sy), ahol orvosnak adja ki magát, és próbál minél inkább meggazdagodni a helyieken. Olyanokat is betegnek diagnosztizál, akiknek semmi bajuk sincs, de azért van olyan is, akinél komoly betegséget fedez fel. És ahogy az lenni szokott, rátalál a szerelem, és a helyiek is befogadják.

Omar Sy-t (Életrevalók) nem hiába kapták fel a franciák, még olyan hollywoodi filmekben is szerepelt, mint az X-Men: Az eljövendő múlt napjai vagy a Jurassic World. Nagyon jól hozza Knock karakterét, eddig is tudtuk, hogy jó színész, de ebben a szerepben nagyon otthonosan mozog. Jól áll neki a pimasz csavargó, de a tanult orvos figurája is. Két igazán erős jelenete van (spoilerek következnek), az egyik Adele (Ana Girardot) halála utáni kiborulása, igazán együtt tud érezni vele a néző, ahogy egy megtört ember a dühét a berendezésen tölti ki. A másik pedig a templomban, a lelepleződés a temetésen, ahol szemtől szembe kerül a pappal. Ez a film legemlékezetesebb, legfeszültebb jelenete.

Ennyit ér

IMDB: 4,9/10

Index: 6/10

A Doktor Knock sajnos néha leül, sokszor vannak üresjáratok, amiket érdekesebben is ki lehetett volna tölteni, ez még a kisebb probléma lenne, de olykor logikátlanra is sikerült. Rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul: például komolyan senkinek sem gyanús, hogy nyolc hónap alatt Knock annyira megszedte magát, hogy egy teljes klinikát felépít? Egyedül a pap gyanakszik, de ő az első perctől kezdve és teljesen más okok vezérlik.

Apropó pap. A film másik nagyon érdekes szereplő pedig pont Knock ellenfele, vagyis a lelkész. Alex Lutz nagyon jól hozza az álszent, gyáva alakot, aki bármilyen eszközzel tönkre akarja tenni Knockot. Nem számít, hogy megszegi a gyónási titoktartást, vagy meggyalázza Adele temetését a vádaskodásával. Mellette a többi falusi is jó választás volt, a részeges postás (Christian Hecq) talán az egyetlen, akinél igazán működik a humor, bár az Adele-t alakító Ana Girardot gyengébb a szerepében. De ő sem rossz, inkább csak átlagos. Egy, az önző gazdasszonya elnyomásában szenvedő szépséget alakít, és ezzel jóformán mindent elmondtam a karakterről.

Van egy undorító jelenet, hogy mi az pontosan, nem akarom elspoilerezni, amit viccesnek szántak, de inkább csak gusztustalan lett. Csak sajnos ez a legtöbb poénnal így van, nem igazán lettek viccesek, kicsit elmosolyodik rajtuk az ember, de nincs egy emlékezetes poén a filmben, amit szívesen felidéznénk másnak. Ugyanez igaz a drámára is, van benne, de  eléggé kiszámítható. Knock kórházi látogatása után, a föld felett lebegve közlekedő apácákkal, sejthető, hogy mi lesz a vége ennek szálnak.

A kíszámíthatósága ellenére a Doktor Knock összességében szórakoztató. Az sem veszít sokat, akik úgy dönt, hogy ezt most nem nézi meg, de aki elmegy rá, sem fogja megbánni, végül is már csak Omar Sy miatt is megéri a mozijegy árát.

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Személyi kölcsön