Állítólag 11 millió amerikai volt kíváncsi Will Smith új filmjére

2017.12.29. 10:19

A Netflix korábban is finanszírozott már nagyszabású filmeket, de a Bright így is egy új szakaszt nyit a streaming szolgáltató életében, ugyanis a Will Smith főszereplésével készült film az első, ami a mozis blockbusterekkel venné fel a harcot, ezért is költöttek el rá 90 millió dollárt, viszont a piac nehezen tudja eldönteni, hogy a film sikeres-e vagy sem. 

A Netflix továbbra sem oszt meg hivatalos információkat arról, hogy a videótárában elérhető címeket pontosan hány ember is nézi meg. Ez nem állítja meg a különböző külsős cégeket attól, hogy mégis megpróbáljanak valamilyen adattal előállni. A Nielsen, ami a tévés nézettségeket is szállítja a világ számos pontján (így az Egyesült Államokban és Magyarországon is) idén ősszel indított be egy szolgáltatást, ami hang alapján ismeri fel, hogy mit is néznek az emberek.

Ez alapján azt állapították meg, hogy a premiert követő három napban több, mint 11 millióan nézték meg az orkos-nyomozós filmet, amibe a kritikusok egy emberként törölték bele a lábukat. 

Viszonyítás képpen, ez azt jelenti, hogy az amerikai nézők körében nem volt akkora érdeklődés a film iránt, mint a néhány hónappal korábban bemutatott Stranger Things második évada iránt, ami három nap alatt 15,8 milliós nézettséget ért el, a Nielsen adatai szerint.

A Netflix nem fogadja el ezeket az adatokat, amik ráadásul tényleg csak egy kis szeletét mondják el a teljes képnek, hiszen a Netflixnek nemcsak az amerikai nézők számítanak. Plusz a Nielsen jelenlegi technológiája azt sem képes mérni, ha valaki valamilyen mobilos eszközön nézi a tartalmat.

A Brightot szinte az összes kritikus lehúzta, akik kiemelték, hogy a film allegóriája az orkokkal és a tündékkel az amerikai rasszizmusra kifejezetten káros.

Ne maradjon le semmiről!