Egy német rendező is azt csinálta, amit Harvey Weinstein

2018.01.04. 09:45 Módosítva: 2018-01-04 10:21:34

A Harvey Weinsten-botrány kirobbanása óta most először fordul elő, hogy német színésznők vádolnak meg egy rendezőt molesztálással, írja a Zeit. A Németországon kívül kevéssé ismert, elsősorban tévésorozatokat készítő Dieter Wedelről egy neve elhallgatását kérő, korábbi színésznő azt mondta: 1996-ban meghallgatásra ment a rendezőhöz egy müncheni hotelbe. A rendező fürdőköpenyben fogadta a nőt, és arra kérte, hogy adjon elő egy erotikus jelenetet a hamburgi piroslámpás negyedben játszódó, St. Pauli királya című sorozat forgatókönyvéből.

A nő állítása szerint Wedel ezután hevesen megragadta, a falhoz nyomta, majd az ágyra lökte és akarata ellenére szexre kényszerítette. A Bild további részleteket is közöl az esetről. A lap szerint a Jany Tempel nevű színésznőről van szó, aki saját elmondása szerint a lehető legkevesebb fájdalommal akart túllenni az egészen, ezért azt kérte a rendezőtől, hogy ne ejtse teherbe, mert otthon várta barátja és nemrég született gyereke.  

  

Egy másik, ma már jógaoktatóként dolgozó egykori színésznő egy még régebbi, 1991-es esetet elevenített fel. Őt Wedel Brémába hívta castingra, ahol a nő állítása szerint fogdosta, letépte a blúzát, majd megpróbálta őt a kanapéra lökni. A nő kiáltozni kezdett, megpróbált ellenállni, megkarmolta a férfi arcát, így sikerült kimenekülnie a szobából. 

A 75 éves rendező mindkét esetben tagadta a vádakat. A híresztelésekre azonban réáerősítettek egykori kollégái. Egy vele dolgozó operatőr és a stáb egyik vezető munkatársa azt mondta: Wedel a 2000-es évek elején egy tévésorozat forgatása közben rendszeresen ordibált egy színésznővel, akit folyamatosan megalázott mások előtt. A színésznő abban az időben azt mesélte a stáb tagjainak, hogy a rendező hozzá is közeledett szexuálisan, de ő visszautasította.