Kínában a kutyát nem érdeklik a Jedik

2018.01.09. 05:13

A Disney kapott egy kisebb pofont múlt hétvégén Kínában, ahol kiderült, hogy a Star Wars-franchise legújabb darabja, Az utolsó Jedik tulajdonképpen senkit nem érdekel. A Disney eleve nagyon óvatos duhajként 150 millió dolláros kínai bevételt várt, de arra igazán nem számítottak, hogy az első hétvége mindössze 28 millió dollárt hozott, ami nagyjából az ázsiai marketingkampányuk teljes költségvetése lehet. 

10

Az első helyen egy kínai vígjáték, az  Ex-Files: The Return of the Exes végzett 85,8 millió dollárral (ez volt a második hete, összesen 200 milliónál tart), pedig Az utolsó Jedik 25 000 moziban futott egyszerre. 

Mondom, 

H U S Z O N Ö T E Z E R  M O Z I B A N

A 28 milliós nyitány egyébként alacsonyabb volt, mint a legutóbbi két Star Wars filmé, Az ébredő erő 52,3, a Zsivány egyes 30,1 millióval indult, előbbi 124 milliónál, utóbbi 69,5 milliónál állt meg, szóval tök érthetetlen, honnan vették a 150 milliós becslést. Az ok prózai: a komenizmus miatt a kínaiak teljesen kimaradtak a Star Wars-őrületből, ami ráadásul teljesen más elvek mentén építkezik, mint a helyi mesék többsége, így azonosulni sem nagyon tudnak a csapadékfarmerből lett Messiással.