Úgy tűnik, Al Pacino megint a régi

2018.01.23. 09:12

Tavaly év végén azt írtuk: ez az év Rév Marcellről szólt. A fiatal magyar operatőr először Mundruczó Kornél 

Jupiter holdja című filmjével kápráztatta el a közönséget, többek között Cannes-ban is. Még azok is elismerték a film kivételes képi világát, akiket amúgy nem győzött meg a repülni tudó menekült története. Rév legújabb filmje pedig helyet kapott a Sundance fesztivál programjában. Az Assassination Nation című thrillert David Goyer producer korábban A salemi boszorkányok Snapchat-generációnak szóló változataként jellemezte; olyan sztárok játszanak benne, mint Bella Thorne, Bill Skarsgard és Suki Waterhouse.

Rév Marcell forgatott még egy filmet tavaly, A l Pacino főszereplésével a Paternót, amia Penn State egyetem pedofilbotrányába belebukó fociedzőjéről szól. 

A Paterno című HBO-filmben Pacino a Penn State egyetem többszörös rekordtartó amerikaifutballedzőjét alakítja, akinek szobrot is emeltek az egyetemen, és aki belebukott egy olyan pedofilbotrányba, amihez istenigazából nem is volt köze. Vagy mégis? 

  Nem Paterno volt a hunyó, hanem segédedzője,  Jerry Sandusky, akit 30-60 évre leültettek kiskorúak molesztálásáért, Paterno meg vele bukott, mert tudnia kellett volna róla. Pacino mellett Riley Keough, Kathy Baker, Greg Grunberg, Larry Mitchell és Annie Parisse szerepel benne, a rendező Barry Levinson, bemutató tavasszal.

Ne maradjon le semmiről!